Az Osztrák-Magyar Monarchia közös államháztartásának előirányzata, 1870 (Bécs, 1869)
Előadás
I. A z egykori ezredi növeldékre szánt tőkék, magánosok járulékai és a t. Ezek következő csoportokra oszlanak : а) az általános magán alapítvány, mely nem bizonyos czélokra szentelt tőkékből áll, és jelenleg a katonai képzőintézetekben elhelyezett magán alapítványi növendék fenntartására, б) kitűnő növendékeknek nyújtandó jutalamdijakra; c) az iskola századokból a hadseregbe belépő növendékek segélyezésére; d) különös katonai nevelő intézetek növendékeinek adandó felszerelési járulékokra fordittatik. Ezen csoportok mindegyike külön számadás tárgyát képező alappal bir. II. A magyar Eudovicea alap, mely 1808-ban Magyarországnak az országgyűlésen egybegyült rendei által, egy az országban felállítandó katonai akadémia számára alapittatott. Az e czélra összegyűlt tőkék, és ezek kamataiból építtetett Pesten a Ludoviceum épülete . melynek katonai kórházzá felhasználása alkalmával a ludovicea alapnak a kincstár részéről egy a becsértéknek megfelelő 346.000 frtnyi kártérítés adatott. Ezen alapnak jövedelmei 0 Felsége 1857-iki julius 20-ról kelt legfelsőbb határozata következtében a magyar nemzetiségű if jaknak a katonai képzőintézetekbeni neveltetésére fordittatnak. A magyar ludovicea alappal előbb más alapok is voltak egyesitve , úgymint a Buttler, Szilágyi, Aldásy, gróf Nákó - Mandelli alapítványok, melyek jelenleg, és pedig a két előbb nevezett legfelsőbb elhatározás, a többi pedig az alapítók vagy azok örökösei jóváhagyásával mint külön alapítványok kezeltetnek. III. különféle magán alapítványok, növendékeknek a katonai növeldékekben ellátására mely tekintetben az alapítványi levelek irányadók. IV. A legfelsőbb határozatok következtében egyes állami jótékony sorsjátékoknak nevelési czélokra szentelt részletei úgy mint: a tiszti leányoknak asz. Pölteni és Kremsi angol-hölgyek zárdájában neveltetésükre szánt részlet. A tisztek, katonai hivatalnokok és felek női árváinak nő-zárdákbani neveltetésükre engedélyezett részlet. Alapítványi növendékeknek katonai nevelő-intézetekben ellátására, és vagyontalan tisztek, katonai hivatalnokok és lelek leányai részére adandó ösztöndíjakra szánt részlet. Egy további részlet, mely szinte ilyféle ösztöndijakra van szentelve. Az úgynevezett katonai képző alapot kipviselő alapítványok és tőkék általában idegen pénzek és a katonai szükséglettel összefüggésben nincsenek. Ezen alapítványok és pénzalapok az előirányzatnál csak annyiban vétetnek tekintetbe, a mennyiben az azokból eredő növendék ellátási-általányok az egyes képző intézetek előirányzott szükségletéből, mint részben fedezett költségek levonatnak. A katonai számellenőrzés által készített leszámítolás nyomán a hadügyministerium- ban egv általános számolási kimutatás készíttetik évenkint, melyből a különféle alapítványok és pénzalapok álladéka és kamatjövedelme kitűnik; egy különös számtáblázat pedig mutatja, hogy mily czélra forditatott ezen jövedelem. A katonai képző alaphoz tartozó összes alapítványok tőkéje 1868-ik év végén következő összegekből állott kötvényekben, úgy ;:;.nt: 3.315 írtból váltó pénzben, 2.294.047 „ és 47 krajczárból pengő pénzben és 1,383.149 „ „ 69 „ osztrák értékben, melyek osztrák értékben évi 186.477 frt. és 37 krajczárt jövedelmeznek. i) Átalános katona kórházi alap. Ezen alap az összes ezredi kórházak megtakarításaiból veszi eredetét. Volt k ugyanis esetek, hogy egyes kórházak a nekik engedélyezett illetékeket egészen felnem használták. Az ily utón megtakarított összegek a fenállott kezelési rendszer szerint kötvények megvásárlására forditattak, ezek kamataira azonban az ezredi kórháznak