Evangélikus gimnázium és előkészítő tanfolyam, Orosháza, 1939

16

fehér galambszárnyakon, hangos, ezüst íjjal, akárcsak az antik mitológia pajzán kis szerelemistene s a lánykát „gyermeki karjaival lágyan ringatva“ elviszi egy völgybe (mely Vörösmarty fiatalságának tündérországát juttatja eszünkbe a Széplak bevezetéséből), ott letéve felöltözteti „gyenge égi ruhába“, azután a nyugovó Hajna mellé borulva ártatlanul csókolgatja az alvó leányt „szép álmában." Mintha egyenesen van der Leyen poétikus mitoszmagyarázatának igazolásául szolgálna ez a jelenet: hogy az égi kedves csak álmaiban jelent meg a mesék asszonyának s eltűnt szeme elől, amikor fölébredt.

Valószínűnek kell tartanunk, hogy Vörösma rtyt ugyanazon serdülőkori alapélmény vezette a Csongor és Tünde alapjául szolgáló Árgirus-meséhez, amelyből e mese őse valaha megszületett. Vörösmarty zseniális megérzéssel belehelyezkedett a mesébe, és még zseniálisabb leleményességgel és következetességgel minden irányban szimbolikussá nemesítette. E szimbolikával nem akarok itt teljes részletességgel foglalkozni,* inkább csak a dráma égi-földi problematikáját próbálom az ifjúkori lélektan alapján megvilágítani.

Az égi-földi, illetőleg testi-lelki kettősség a serdülő- és az ifjúkor, a pubertás és az adolesztencia tipikus problémája: a serdülő életében rendesen az ébredő nemiség, a szerelem utáni vágy szokta kiváltani. Ez az ébredező szerelmi érzés a korai pubertás idején gyakran külön-külön egy lelki és egy testi diszpozícióból fejlődik ki: eszményies rajongás és erős érzékiség egymás mellett jelentkezik ekkor minden valódi kapcsolat nélkül, sőt az érintkezés a két képzetkor között egyenesen iszonyodást kelt a serdülőben és a testi oldal elfojtására készteti.12 A szerelem utáni vágynak jelentkezését („Lelkem vágy szárnyára kél“) Vörösmarty Csongor és Tündében az égi-földi kettősség éreztetésére a szerelem tündérfájával szimbolizálja, mely Félig föld, félig dicső ég. A fa tövében ott ül leláncolva (mint az é^iek ellen lázadó Prometheus) Mirigy, e szimbolikus boszorkány, minden rút emberi indulat és dacos szenvedély megtestesítője. Mikor Csongor rút kíváncsiságától ingereltetve megtudja tőle a fa titkát, cserében feloldozza ,,e leláncolt fergeteget“ : ennek következ*) Akit a kérdés érdekel, részletesebb tanulmányt a Nyugatban fog találni erről nemsokára e sorok írójának tollából.