Vízrajzi Évkönyv 100., 1995 (Budapest, 1996)

Tartalomjegyzék

munkát végzett a hazai térképezésben. Magyarorszá­gon az első vízrajzi térkép, a Duna 1735-1750. évek­ben kidolgozott ,Mappa Danubii Cursum Situm­que... representans ” című térképének elkészítése az nevéhez fűződik. Megyetérképei, amelyek termé­szetesen tájékoztattak a vízfolyásokról, az állóvizekről is, értékes jellemzői a magyar térképészet fejlődésének. A XV111. század második felének nevezetes mérnö­ke, Balla Antal (1739—1815) térképein nem csupán a vizek jellemzőit ábrázolta, hanem feltüntette az általa javasolt beavatkozások, létesítmények vonalvezetését, többek között a Duna—Tisza-csatoma nyomvonalát is. Müller Ignác 1709-ben megjelent térképe alapja volt a későbbi, II. József császár által elrendelt vízraj­zi felméréseknek. Ez utóbbiak célja főképpen az ár­vizek elleni védelem eredményességének fokozása, valamint katonai célokra megfelelő térképészeti alap biztosítása volt. 1818-ban megkezdődött (egyes folyók esetén folytatódott vagy megismétlődött, minthogy Miko- viny Sámuel térképezései sok vízfolyásra kiterjed­tek) a folyók felmérése. Az úgynevezett dunai map- pációt, amelyet az 1818-1840 közötti időszakban végeztek, előbb Huszár Mátyás (1778—1843), majd A FELSZÍNI VIZEK MINŐSÉGE MAGYARORSZÁGON КАЧЕСТВО ПОВЕРХНОСТНЫХ ВОД В ВЕНГРИИ QUALITY OF SURFACE WATERS IN HUNGARY QUALITÄT DER OBERFLÄCHENGEWÄSSER IN UNGARN •1980 A dunántúli felszíni vizek minőségi jellemzőinek alakulása. VI-

Next

/
Thumbnails
Contents