Vízrajzi Évkönyv 100., 1995 (Budapest, 1996)
Tartalomjegyzék
VÍZRAJZI ADATOK KÖZREADÁSÁNAK FEJLŐDÉSE MAGYARORSZÁGON A Vízrajzi Évkönyv századik kötete, amelyet most kezünkben tartunk és amely Magyarország 1995. évi főbb hidrológiai jellemzőit tartalmazza, egyik jele, következménye és eredménye a magyarországi vízgazdálkodás és a vízzel való gazdálkodáshoz elengedhetetlenül szükséges vízrajzi adatgyűjtés, -tárolás, -közreadás évszázadok alatti fejlődésének. Ennek a fejlődésnek az áttekintése, még ismeretlen emlékeinek feltárása, értékelése terjedelmes (könyv méretű) tanulmány kidolgozását tenné indokolttá. Részletes ismertetésre, elemzésre itt nincs lehetőségünk, ezért a következőkben, a századik kötet kiadása alkalmából csak vázlatosan említjük annak a fejlődésnek egyes jellemzőit, amelynek következtében már több évszázaddal ezelőtt szükségessé vált az ország vízrajzi viszonyait szemléltető adatok, gyűjtemények megszerkesztése és közreadása. Megemlítjük a vízgazdálkodás fejlődésének egyes olyan régebbi szakaszait is, amelyeknek ismeretében arra kell következtetnünk, hogy a vizsgált időszakban már rendelkezésre álltak vízrajzi adatok, annak ellenére, hogy azok ma már nem lelhetők meg, és vázlatosan összefoglaljuk a vízrajzi adatgyűjtés és -közreadás jövőbeli fontosabb feladatait. Bevezetés Azt mondják, hogy az emberiség történelme a háborúk történelme. Ha ez így van, akkor Magyarországnak kettős történelme van: ebben az évben, 1996-ban a honfoglalásnak az időszámítás szerint ugyan az 1100. évfordulóját ünnepli, a valóságban azonban a honfoglalás óta kettős küzdelmet vívott; nem csupán más népekkel, idegen hatalmakkal, hanem a víz ellen és a vizén is harcolt. Küzdött az árvizek ellen, igyekezett az aszályok csapásait kivédeni, az éhínségeket túlélni, megfelelő mennyiségű és minőségű vizet a lakosság, az ipar és a mezőgazdaság ellátásához biztosítani amellett, hogy évszázadokon át a természeti viszonyokkal összhangban gazdálkodott a vízzel. Az ipar múlt századbeli nagymértékű fejlődése következtében fokozódtak a vízigények, egyre több vízre volt és van szüksége a mezőgazdaságnak is és mind értékesebb területeket kell megvédeni a vizek kártételei ellen. A vízzel és a vízért való hadakozás méreteit, súlyosságát tekintve csak Hollandia hasonlít Magyarországhoz. Helyzete azonban egy fokkal kedvezőbb; neki főképpen a sok víz ellen kell harcolnia, a „kevés víz” számára kisebb gondot jelent. A víz ellen és a vízért folytatott küzdelemnek Magyarországon a „harc” méreteihez viszonyítva kevés tárgyi emléke maradt, többek között azért is, mert ami megmaradt, annak egy részét a más népekkel vívott háborúk viharai pusztították el, más részüket a későbbi korokban átépítették, méreteiket megnövelték (mint például az árvízvédelmi töltésekét) vagy megszüntették, mint például a várakat körülvevő, azokat védő mocsarakat létrehozó gátakat, csatornákat. Ennek következtében a távolabbi múlt vízgazdálkodási munkáira, beavatkozásaira sok esetben csak következtetni tudunk, de nyilvánvaló, hogy a vízzel kapcsolatos tevékenységekhez elengedhetetlenül szükség volt vízrajzi adatokra. Ezeket az adatokat meg kellett határozni és a vízügyi beavatkozások, munkálatok tervezőinek, megvalósítóinak rendelkezésére kellett bocsátani, vagyis szükséges volt azokat közreadni. A régi századok vízgazdálkodási munkáinak a legtöbb nyoma - amelyeknek alapján következtetni tudunk arra, hogy Magyarország területén vízrajzi adatokat meghatároztak és közreadtak — az ásatások eredményeiről szóló beszámolókban, az irattárak feljegyzéseiben, anyagaiban (a régi törvénycikkekben, királyi dekrétumokban, valamint a törvények tervezeteiben) találhatók. Csak egy példa: A vizekkel való gazdálkodás, a vizek hasznosítása nem csupán a műszaki beavatkozásokat, hanem az emberek kapcsolatait (együttműködésüket, kötelezettségeiket, jogaikat, érdekeik védelmét) is jelentette és jelenti ma is. Ezt tükrözik azok a jogszabályok, törvénytervezetek, amelyek-I-
