Vízrajzi Évkönyv 73., 1968 (Budapest, 1972)

Tartalomjegyzék

A nyári napok száma 16 — 25 volt, jelentősen felülmúlva az átlagot, mig hőségnap nyugaton csak 1-5, másutt 7-11 fordult elő, Miskolcon pedig forrd napot is észleltek. Júliusban 11-éig igen meleg volt az idő, a hónap hátralévő részében azonban tar­tósan átlag alatt maradt a hőmérséklet. A havi középhőmérséklet 19-—-21 cP közötti értékei 0,3-1,8 fokkal átlag alatt ma­radtak. A julius elején fellépett hőség az ország nagy részén 11 -én tetőzött, amikor 35-38 C°-os értékeket mértek. A Budapesten 11-én észlelt 37,4 C° ezen a napon 1871 dta még nem fordult elő. A legalacsonyabb hőmérsékletek sok helyen már a hőhullámot követő első erősebb lehűlés idején 13-án álltak be, másutt 23-án, vagy 27-én észlelték 6^11 C° közötti értékekkel. A legnagyobb felmelegedést, 37,8 C°-ot, 11-én Pécsett /Baranya m./ mérték, a legalacsonyabb lehűlés, 5,8 C°, Szentgotthárdon /Vas m./ 23-án következett be. A nyári napok száma 15-21 volt, ami júniushoz képest már visszaesést jelentett. Hőségnap nyugaton 6-8, másutt 9-11 fordult elő. Néhány forró nap is fellépett, főleg a dé­li és északi részeken. Augusztus folyamán tovább tartott a julius közepén beköszöntött hűvös idő, s köz­ben csak 3-7-e, 16-17-e és 28-31-e között emelkedett kevéssel átlag fölé a hőmérséklet. így a havi hőmérsékleti középértékek 17-19 C° között alakulva, délen több mint 2,0 másutt 1,2-2,0 fokkal maradtak a törzsértékek alatt. A hőmérséklet csúcsértékeit az or­szág túlnyomó részén 6-án vagy 17-én észlelték, s a hűvös időjárásra jellemző, hogy a maxi­mumok mindössze 27-29 C°-ot értek el. A legalacsonyabb hőmérsékleteket 20-22-e között ész­lelték 5-12 C° közötti értékekkel. Az abszolút maximumot, 29,4 C°-ot, Szegeden /Csongrád л/ 17-én mérték, a legalacsonyabb hőmérséklet, 4,6 C°, Szentgotthárdon /Vas m./ fordult elő. A hűvös idő következtében a nyári napok száma nagyon kevés volt, mindössze 6-16, az átlagos 15-22-vel szemben. Hőségnap nem fordult elő, holott augusztusban rendesen még 5-10 bekövetkezésére számíthatunk. Szeptemberben mérsékelten hűvös volt az időjárás. A hőmérséklet 15-16 C°-os havi közepei az ország déli részén 1 fokot meghaladó mértékben, másutt pár tized fokkal az átlag alatt maradtak, mig az ország északkeleti szögletében kevéssel meghaladták a törzsértéket. A legmagasabb hőmérsékletek 25-31 C° kö­zött 4-én vagy 16-án állottak be, mig a legalacsonyabbra, 1-5 C°-ra, a hónap utolsó nap­jaiban, 27-29-e között, süllyedt a hőmérséklet. A legnagyobb felmelegedést, 31,4 C°-ot 16-án Debrecenben /Hajdu-Bihar m./ észlelték, s ugyanitt mérték 29-én az abszolút minimu­mot, 0,6 C°-ot is. Nyári nap a nyugati határszélen már nem fordult elő, másutt azonban még 3-7, sőt a Tiszántúlon és északkeleten 8-10 volt. Itt még 1-1 hőségnapot is észleltek, tehát a maximumok magasabbra emelkedtek, mint augusztusban. — 300 —

Next

/
Thumbnails
Contents