Vízrajzi Évkönyv 69., 1964 (Budapest, 1966)
Tartalomjegyzék
Az 1930/31-1959/60-i 30 és az 1890/91-1959/60-i 70 éves időszak adataival való összehasonlításból látszik, hogy a Tiszán az 1963/64-i télen előfordult 85-110 jeges nap az átlagot 70-130 kai meghaladta. A beállás 60-105 napos időtartama 90-170 ^í-kal felülmúlta az átlagot, sőt egy-két helyen az eddigi maximumot is. Az év végén a Tiszán jégképződés nem indult meg. A mellékfolyók jégviszonyai a Duna, illetve a Tisza jégjárásának megfelelően alakultak. December első felében jelent meg a jég, 8 a legtöbb helyen a hónap folyamán be is álltak a folyók. A jégtakaró február végén vagy március folyamán kezdett felszakadozni és március végére a folyók jégmenteeek lettek. Az év utolsó napjaiban néhány mellékfolyón megjelent a jég. A Balatonon december е1зб hetében indult meg a jégképződés és néhány napos zajlás után összefüggő jégtakaró keletkezett. Az álló jég egész télen kitartott és csak március második felében kezdett felszakadozni. Év végén december utolsó napjaiban indult meg a jégképződés. A gázlóvlszonyok a Dunán kedvezőtlenebbek, a Tiszán viszont kedvezőbbek voltak az előző évinél. A Dunán február elejétől március végéig, majd kisebb-nagyobb megszakításokkal Julius végétől december végéig mértek gázlókat. A gázlómélység tartósságát az igen kedvezőtlen 1943 és 1947 éveken kivül a közelmúlt 1946/63 évi szárazabb és az 1939/43 évi nedvesebb időszak gázlómélységeinek átlagos tartósságával is összehasonlítjuk az alábbi táblázatban. Szakasz Év, időszak 20 18 16 14 12 10 dm-es és kisebb mélység időtartama napokban Pozsony-Gönyü 1964 48 40 111947 14 9 119 98 87 17 10 1943 92 62 131946/63 75,1 52,4 31,7 13,9 5,0 1,0 1939/43 66,6 36,2 15,6 1,6Gönyü-Budapest 1964 67 45 27 51947 82 73 64 42 37 10 1943 143 107 62 32 23 8 1946/63 42,7 25,9 14,3 6,2 2,2 0,6 1939/43 68,5 38,0 20,4 12,2 7,6 1,6 Budapest alatt 1964 33 101947 65 56 251943 41 32 16 71946/63 28,1 16,8 7,6 2,8 1,21939/43 14 ,4 13,8 5,2 1,4A táblázatból kitűnik, hogy a hajózási viszonyok az év folyamán különösen a gö- nyü-budanesti szakaszon voltak kedvezőtlenek. 21