Vízrajzi Évkönyv 69., 1964 (Budapest, 1966)

Tartalomjegyzék

II. AZ ÉV HIDROLÓGIAI JELLEMZÉSE Az 1964. év vízjárását általában átlagalatti vízállások jellemzik. Az évi közép- vizállások a Dunán 0,2 - 0,6, a Tiszán Vásároanamény alatt 0,1 - 0,4 méterrel átlagalatti­ak, mig a mellékfolyókon átlagkörüliek voltak. A legnagyobb jégmentes vízállások a Dunán 2 ,2-3,0, a fiszán 0,4-1,6, a mellékfolyókon 0,3-2,6 m-rel alatta maradtak az eddigieknek, a minimumok pedig a Dunán 0,3-1,0, a Tiszán 0,2-1,0 és a mellékfolyókon 0,1-0,6 m-re meg­közelítették az eddigi legkisebb vízállásokat. Az év csapadékeloszlását tekintve kitűnik, hogy októberben és decemberben fordult elő lényeges többlet, mig januárban, júliusban ёз különösen novemberben jelentékeny hiány mutatkozott. A legnagyobb vízállások hóolvadásból és esőből március-április és október-no­vember hónapokban következtek be, mig a legkisebbek túlnyomórészt február-március és juli- us-november hónapokban, ill. a jegesek januárban voltak. Az alábbi táblázatban a Duna vízjárásának jellemzésére hat vizmórceállomás tárgyévi adatait hasonlítottuk össze a legutóbbi évtized, valamint az 1876 óta eltelt 88 esztendő átlagával és szélső értékeivel. A mérceál- lomás neve Középvizállás Legnagyobb vízállás Legkisebb fizállás 1964 1954/63 1876/1963 1964 1954/63 1876/1963 1964 1954/63 1876/1963 c e n t i m éter ben Pozsony 297 357 371 682 984 984 /1954/ 140 140 107 /1947/ mri П65П [1СЮ1/1954/ К omárom 243 282 279 506 751 751 /1954/ 96 56 22 /1947/ [7581/1876/ 1 90 1 1 33 1 FTÖl/1894/ Nagymaros 199 232 241 420 641 641 /1954/ 93 55 33 /1947/ [7631/1876/ 1 90 1 Budapest 267 312 334 566 805 805 /1954/ 122 93 51 /1947/ [8671/1876/ 1114 1 1 “8 1 r~8l/l954/ Paks 264 298 373 562 816 852 /1897/ 90 60 27 /1947/ ["26]/1954/ 82 /1947/ 1 972 1 110061/1876/ I 26 1 Mohács 377 422 469 682 924 924 /1954/ 180 150 11010I I101C1/1956/ гшп [“351/1S09/ Megjegyzés: A vonalkeretbe foglalt számok jéggel befolyásolt vízállást jelentenek. 16

Next

/
Thumbnails
Contents