Vízrajzi Évkönyv 64., 1959 (Budapest, 1960)

Tartalomjegyzék

II. AZ ÉV HIDROLÓGIAI JELLEMZÉSE. Az 1959.év viz.járását általában az átlagosnál alacsonyabb vízállások jellemzik.Az évi középvizállások - a Rábát, a Zala és Dráva egy-két állomását kivéve - mind a rövi- debb, mind a hosszabbidejü átlaghoz képest alacsonyabbak voltak. A legnagyobb vízállások a Dunán mintegy 1,5, a Tiszán 2,5-5,О m-rel, a dunántúli mellékfolyókon 1,0-2,5, a többi- eken 2,5-4,5 m-rel alatta maradtak az eddigieknek, a minimumok pedig a Dunán és a Tiszán 0,1-1,0, a mellékfolyókon 0,1-0,6 m-re megközelítették s egy-két helyen /a Zagyván/ pedig elérték az eddigi legkisebb vízállásokat. Az év csapadékeloszlását tekintve, csak junius, julius és december hónapokban volt lényeges többlet, mig február és különösen az őszi hónapok rendkívüli hiányt mutat­tak. Ennek megfelelően az évi legnagyobb vízállások általában junius, julius vagy decem­ber hónapokban, illetve hóolvadásból januárban vagy márciusban következtek be, mig a leg­kisebbek az őszi hónapokban voltak. Az alábbi táblázatban a Duna vízjárásának jellemzésére hat vizmércéállomás tárgyévi adatait hasonlítottuk össze a legutóbbi évtized, valamint az 1876 óta eltelt 83 esztendő átlagával és szélső értékeivel. A mérceál­lomás neve Középvizállás Leg nagyobb vizállás Legkisebb vizállás 1959 1949/58 1376/58 1959 1949/58 1876/58 1959 1949/58 1876/1958 c e n t i m é t er b e n Рогзопу 329 346 372 802 984 984 /1954/ 160 119 Ш 107 /1947/ lTOOl/1954/ Komárom 256 277 280 630 751 751 /1954/ Г7581 /1876/ 98 54 Гзз! 22 /1947/ рШ]/1894/ Nagymaros 212 226 242 522 641 641 /1954/ Г7631 /1876/ 86 54 33 /1947/ Budapest 284 306 337 677 805 805 /1954/ Г8671 /1876/ 112 58 L-в] 51 /1947/ Г~-51 /1954/ Paks 261 293 379 380 816 1 9721 852 /1897/ I0Ü61 /1876/ 76 40 Г^б] 27 /1947/ Г~2б1 /1954/ Mohács 378 410 474 784 924 (1ÖIÖ1 924 /1954/ ÍIÖ1Ö1 /1956/ 172 115 ЕШ 82 /1947/ 1 35l /1909/ Megjegyzés: A vonalkeretbe foglalt számok jéggel befolyásolt vízállást jelentenek.- 16

Next

/
Thumbnails
Contents