Vízrajzi Évkönyv 49., 1944 (Budapest, 1949)
É V В E К II. VIZJÁRÁSI RÉSZ. 1./ FOLYÓINK VÍZJÁRÁSA AZ 1944. A Dana. A Dana 1944-ben egész éven át az évszakhoz képest általában magas vízállása volt. Évi középviz- állása a budapesti mércén 398 cm, kereken 50 cm-rel több, mint a megelőző évtizedre számított 349 cm-es középérték. Mivel Budapestnél a meder állandónak tekinthető, a középvizállás még az 1876/1943-i 68 éves középvizállás 343 cm-nyi értékével is összehasonlítható. E szerint a Dunán az 1944.évben a hosszúidéjü átlagnál 55 cm-rel volt magasabb az évi közepes vizszint. A következő táblázatban 8 vizmérceállomás 1944.évi közép- és szélsőséges vízállásait hasonlítottuk össze, egyrészt az 1934/43-as évtized, másrészt pedig az 1876 óta lefolyt 68 esztendő megfelelő adataival. A középvizállásokról az összehasonlítás eredményeként kitűnik, - amit a budapesti vízmércénél már megállapítottunk - hogy a Duna 1944-ben a közepesnél magasabb vizállásu volt. A legmagasabb vízállások április második felében voltak 90-95 %-os értékkel. Az év legmagasabb vízállásai Pozsony ás Paks közt 150-230 cm-rel, Mohács és Újvidék közt azonban már csak 30-65 cm-rel voltak alacsonyabbak az eddig észlelt legmagasabb vízállásoknál. Az eddigi legmagasabb vízállást Mohácsnál 30 cm-rel megközelítő nagy, jégnélküli, árhullám említésre méltó kártétel nélkül vonult le. Szokatlanul nagy árhullám jelentkezett november végén, illetve december elején. Ez az árhullám általában 80 ?6-os vízállást okozott. A legkisebb vízállások az előző év utolsó negyedében uralkodó tartós kis vízállások folytatásaként január első hetében jelentkeztek mintegy 10 $ körüli értékekkel.Egyes kivételes helyektől eltekintve 100-180 cm-rel magasabbak voltak az eddig előfordult legkisebb vízállásoknál. Paksnál csak 27 cm-rel maradt magasabb a Duna az 1876 óta észlelt legkisebb vízállásnál. A januárihoz hasonlóan alacsony vízállások voltak az ősz folyamán is, amikor a Duna a legalacsonyabb vizállásu szokott lenni. A mérceálAz 1943.évi lesüllyesztés mértéke Középvizállás Legnagyobb vizállás Legkisebb vizállás lomás neve 1944 1934/43 1876/1943 1944 1934/43 1876/1943 1944 1934/43 1876/1943 m c e n t i m éteri Den Pozsony 2 422 371 377 782 804 970 /1899/ 178 145. 112 81 /1933/ Komár om349 297 281 682 672 758 /1876/ 115 50 |-10| /1894/ Nagymaros283 243 244 575 664 ~763l /1876/ 87 431 1 43|/1943/ Budapest 1 398 349 343 757 838 867 /1876/ 131 53 í 241/1933/ Paks 2367 392 778 975 1006 /1876/ 102 80 1 751/1921/ Mohács 2483 488 877 1 9071 1 907|/1938/ 186 145 1 351/1909/ Gombos 1471 461 817 870 882 /1926/ 181 LM 471 /1909/ Újvidék * * 2502 482 853 906 906 /1940/ 250 174 661/1909/ Megjegyzés: A közölt vizállásadatok az 1943.1.1.-én lesüllyesztett "0"-pontra vonatkoznak. A vonalkeretbe foglalt számok jéggel befolyásolt vízállást jelentenek.