Vízrajzi Évkönyv 11., 1900 (Budapest, 1902)
Tartalom
A vízsebességmérő szárnyak forgásegyenletéről. (18 szövegábrával.) Hydroteclmikai szakkörökben a Woitmann-szárny f orgásegyenlete (koefficiense) körüli kérdések még mindig élénk eszmecsere tárgyát képezik. Maga a kérdés csaknem egy évszázad óta van már napirenden, hisz Wolt- mann hamburgi vízépítő a róla elnevezett vízmérő szárnyas kereket száz évvel ezelőtt találta ki; de a szóban forgó mérő eszközöket csak újabban a hydrometria terén tapasztalható örvendetes lendület következtében részesítik nagyobb figyelemben. Az eszmecserék — mondjuk vitatkozások — egyrészt és főleg a szárny forgás-egyenletének meghatározására szolgáló bemérés — tarázás — technikájára vonatkoznak, másrészt pedig a bemérésből nyert adatok feldolgozása, s ezek kinematikai törvényének valamely általános képletbe való foglalása alkotja azt a tengelyt, mely körül a kutatások régente forogtak, de most is forognak. Hogy a függő kérdéseket ily hosszantartó eszmecserék után sem sikerült még dűlőre vinni, annak a magyarázatát abban találom, hogy midőn ezeknek a vízsebességméréshez használt — meglehetősen durva — mérőeszközöknek forgástörvényét általánosítani akarjuk, nem fordítunk elég gondot reá (de hiába is fordítanánk) azoknak a külső körülményeknek általánosítására is, amelyek mind a szárnybemérésnél, mind pedig a gyakorlati sebessségméréseknél oly nagy változatosságban merülnek föl és a méréseket befolyásolják. Egy-kettőre reá is mutatunk. Ilyen mindjárt a bemérés külső elrendezése: Midőn a szárny forgástörvényének megállapításához szükséges adatokat egybegyüjteni akarjuk, a műszert állóvízzel telt csatornában, még pedig meglehetősen szűk és sekély csatornában próbáljuk ki... (bemérjük, tarázzuk). A beszerzett tapasztalati adatokkal (ű. n. forgás-egyenlettel) fölszerelve kimegyünk aztán az ezen holt víznél esetleg még szőkébb, vagy néhány százszor szélesebb élővízre és nyugodtan tételezzük föl, hogy a szárny ebben az X sebességgel folyó vízben ugyanannyiszor fordul meg bizonyos időegységben, midőn amott a szűk állóvíznek X sebességgel nekivittük. Pedig tudhatnék a vízben mozgó testek ellenállásának kipuhatolása végett megejtett számos kísérletekből, különösen pedig de Maas franczia főmérnöknek a 90-es évek elején kormánya megbízásából megejtett nagyszabású kísérleteiből, hogy az úszó testek, például hajók, jóval nagyobb elenállásra találnak szűk csatornákban, mint nyílt vizekben; Dubuat óta pedig Évkönyv XI. már azt is tudjuk, hogy állóvíz ellen mozgatott felszínek sokkal kisebb (csaknem 25°/0-kal kisebb) ellenállást fejtenek ki. mint amekkora az az erő. melyet hasonló sebességű áramlat valamely szilárdan álló akadálylyal szemben kifejt. Ha most még hozzáveszszük, hogy a gyakorlati sebességmérések alatt csak a legritkább esetekben van a szárny éppen úgy felfüggesztve vagy felerősítve, mint a beméréskor, akkor a többi változó körülményeknek, mint a víz sűrűségének, hőfokának, iszaptartalmának, szóval fizikai állapotának különbözőségére nem is kell gondolnunk, megértendő azt, hogy egészen mások a szárny forgatására mértékadó körülmények a gyakorlati sebességméréseknél és mások a forgásegyenlet meg- halározása végett megejtett szárnybeméréskor. Azonban a kérdésnek újból való fölszínrehozatalát nem az a hibaforrás okozta, mely a vizekben a bemérésnél és a gyakorlati sebességméréseknél esetleg meglévő fizikai különbözőségből ered, de azt a szárny- megerősítés dolgában előfordulható változásoknak se tudhatjuk be, mert mindezek tapasztalat szerint szóra alig érdemes csekély eltéréseket involválnak, olyannyira, hogy ezek egyszerű felemlítésénél nagyobb figyelemben — tudtommal — sohasem részesültek. A lökést az újabbi kutatásokhoz leginkább azok a nagymértékű eltérések adták meg, melyeket egyazon szárnynak másmás helyen, tehát más-más külső körülmények között véghezvitt bemérése fölmutatott. Azt hinné az ember sokszor, hogy nem is egyféle műszerrel van dolga, olyan nagy néha a kölönbség egyazon szárnyra nézve a két helyen megadott forgásegyenletek között. Egyik ilyen szélső esetnek tekinthető a danzigi porosz kir. vízépítési igazgatóság tulajdonát képező szárnynyal végzett bemérés is, mely az egyik esetben (Münchenben) 4-oo m, a másik esetben (Dirschauban) pedig З'зг m sebességet adott egyazon fordulatszám mellett. Nem csoda tehát, ha a hydrometriával foglalkozó minden szakember a legélénkebben érdeklődik a fenforgó kérdések iránt és tőle telhetöleg mindent elkövet, hogy kísérleti adatokkal, vagy elméleti fejtegetésekkel az ügy szolgálatába lépjen, avagy legalább a sikerhez vezető út kijelölésével a kérdés megoldását előbbre vigye. Az én figyelmemet is régen megragadta a kérdés, magam is sokat foglalkoztam a dologgal és hivatásom körében volt is alkalmam egyet-mást megfigyelni 3
