Vízrajzi Évkönyv 10., 1899 (Budapest, 1901)
Tartalom
Általánosan tájékoztató hegyvidéki vízrajzi fölvételek. (3. szövegábrával és 1. külön rajz melléklettel.) Azok a részletes hegyvidéki vízrajzi fölvételek, a melyek a Vágvidéken 1897 és 1898-ban voltak folyamatban, igen kimerítő és pontos adatok beszerzését tették ugyan lehetővé, de az ilynemű részletes fölméréssel járó lassú haladás mellett, — tekintettel arra, hogy a Magyarország hegyvidékeinek 5'3°/n-át kitevő Vágvidék fölvétele 2 esztendő alatt sem készült el teljesen, — 20 esztendő is elmúlna addig, míg az erre fordítható erővel be lehetne fejezni azt a munkálatot, melynek czélja, hogy az országban létező vizierökröl számot adjon. Mivel pedig ipari szempontból tekintve a dolgot kívánatosnak mondható, hogy a motorikus erővel rendelkező hegyi vizekre vonatkozó adatok mielőbb össze legyenek gyűjtve, 1899 tavaszán a kereskedelmi mnisterium azt az eszmét vetette föl, hogy még mielőtt a vágmenti fölvételek mintájára a vízierök részletes fölkutatásával és megállapításával az ország többi hegyi vizeire is kiterjeszkednénk, szerezzünk be előbb az egész országban található vizierökröl az általánosan tájékoztató adatokat. Átlátva ennek a czélszerüségét, a két minis- teriu közös megegyezéssel elhatározta tehát az általánosan tájékoztató fölvételnek a keresztülvitelét és annak az időtartamát 3 esztendöbeft állapította meg. I. A fölvételi munka-programm. A Vízrajzi Osztály mindenekelőtt «Magyarország vízfolyásaiban rejlő vízierök közelítő megállapítása czéljából szükséges tanulmányok és fölvételek általános programmja» czímen egy fölvételi tervet dolgozott ki, pontosan megjelölve ebben az utat, a mely hívatva van bennünket a kitűzött czélhoz vezetni. Ezen programmot a következőkben mutatjuk be: «A fölvételeknél követendő sorrend: 1. A vízfolyások esésének a megállapítása. 2. Az előzetes helyszíni szemle. 3. Víztömegmérések: 4. Vízszínváltozások észlelései. 1. A vízfolyások esésének a megállapításánál, tekintettel arra, hogy jelen esetben a vízierök nagyságának csak közelítő megállapításáról van szó, az alább bemutatott kísérletek alapján mel- lözhetőnek látszik a vízfolyások benivellálása, mert a táborkari térképek terepmagassági adataiból és nivógörbéiből megszerkesztvén a vízfolyások völgyhosszszelvényeit, az ebben mutatkozó eséseket a vízfolyások tényleges esései megközelítő értékeinek tekinthetjük. Ez a munkálat e szerint tisztán irodai munka, melynek elkészítése az év olyan időszakában végezhető, mikor külső fölvételek nem teljesíthetők. Mindazonállal nem mellőzhető, hogy oly helyeken, hol a kedvező helyi körülmények, még pedig különösen az alkalmas esési viszonyok következtében jelentékeny nagyságú ipari erő termelhető, ott a szükséges 5—6 km.-t alig meghaladó hosszban nivellálás is végeztessék. Az ilyen nivellálásnak mindenkor, egy későbben is könnyen föltalálható, szilárd ponthoz kell csatlakoznia, hogy ez a munka annak idején a részletes hosszelvény-fölvétellel kapcsolatba legyen hozható. 2. Előzetes helyszíni szemle azon helyek megállapítására, hol sebességmérések végzendők, valamint azoknak a helyeknek a fölkeresése, a hol kiváló nagy vízierök nyerhetők. Ennek a beutazásnak a czélja az általános tájékozás megszerzése és kijelölése azoknak a pontoknak, a hol víztömegmérések végzendők Mivel az ez alkalommal végzett munkálatoknak a részletes tanulmányozás alapját is meg kell vetniök, azért a tájékoztató beutazás alkalmával már a részletes tanulmányozás szükségleteire is figyelemmel kell lenni. E czélból, ez alkalommal, a következők lesznek megállapítandók. a) Melyek azok a helyek, hol a részletes tanulmányozás alkalmával víztömegméréseket keilend végezni és esetleg vízmércze állomásokat létesíteni? h) Melyek azok a helyek, hol már az általánosabb tanulmányozás czéljából, tehát a jelenleg tervbe vett munkálatok alkalmával is víztö- megméréseket kell végezni? Az e czélra kijelölendő helyek azonban úgy választandók meg, hogy azok a részletes tanulmányozás számára kijelölt helyekkel egybeessenek, tehát csupán számuk legyen amazokénál csekélyebb. c) Kijelölendök azok a helyek, hol kedvező helyi körülmények folytán igen jelentékeny vízierök nyerhetők. Ezek a helyek fölvendök úgy a részletes tanulmányozásnál, mint a jelenlegi munkálatoknál megállapított sebességmérési helyek sorozatában. d) A részletes tanulmányozás czéljából a szükséges vízmérczeállomások helyeit az a) pont értelmében megállapítván, ezekből kiválasz tandók