Vízrajzi Évkönyv 10., 1899 (Budapest, 1901)
Tartalom
A Duna 1899. évi árvize. (6 szövegábrával.) A XIX. század utolsó tizedében a Dunán két nagy árvíz vonult le rövid két esztendei egymásutánban: egyik az 1897-iki, másik az 1899-iki. Mindkét árvíz keletkezésében és lefolyásában sok hasonlóságot mutat. Oly időben jelentkeztek, midőn a folyón jég nem volt és az örökhó határán alul semmi hó nem borította a vízgyűjtő medenczét úgy hogy a magas vízállásokat csak a hosszú ideig tartó s erős intenzitású esők idézték elő. Hogy ez árvizek keletkezését tisztán lássuk, rövid áttekintést kell adnunk a Duna Dévény fölött elterülő vízgyűjtő medenczéjének hidrológiai viszonyairól. Dévény fölött a Duna vízgyűjtő területe (a Morva nélkül) 104,571 km2. E nagy medencze hidrológiai szempontból két zónára osztható: 1. a Fö-Dunának és balparti mellékfolyóinak zónájára; 2. az Inn-nek és a Duna jobbparti mellékfolyóinak zónájára. Az első zóna, vagyis a Duna és a balparti mellékfolyók forrásvidéke aránylag alacsony hegyvidéket képez; a csúcsok és vízválasztó gerinczek a nyugati és északi oldalon 1000 m.-en alul vannak (legmagasabb pont 1017 m.), sőt az észak felé eső vízválasztó vonal legnagyobb része még 600 m.-en is alul van. Csakis a vízgyűjtőnek Csehországgal határos része, tehát északkeleti szöglete emelkedik rövid darabon 1000 m. fölé, de itt a vízgyűjtő terület keskeny és a folyó vízjárását csak csekély mértékben befolyásolja; különben itt is a legmagasabb csúcsok még mindig 1500 m. alatt vannak. Azonkívül a baloldali vízgyűjtő nagy része vizet átbocsátó s így az árvizek képződésére csekély hatású. Csupán a legmagasabb részek, íöként a Csehországgal határos területek kötöttek. Egészen más természetű a Duna jobboldali mellékfolyóinak medenczéje, mely az előbbinél sokkal jelentékenyebb kiterjedésű. Ez a medencze a Magas Alpok övébe, az örökhó határába nyúlik föl A vízválasztó gerinczek hosszú darabon 3000 m.-en fölül emelkednek s egyes csúcsok 4000 m.-en túl is magas- lanak. Kelet felé a hegyek lassan lejtenek, de a magyar határtól nem nagy messzeségben is vannak még 2000 m-en felül érő csúcsok. A magas hegyek régiója nagy részben kötött sziklából, kristályos palákból és plutói kőzetekből áll, melyek a vizet csak kis mértékben nyelik el s melyeknek fontos szerepük van az árvizek kiképzödésében. A baloldali, alacsony medencze teljes mértékben a téli hó övébe esik s tavasz elején itt a hegyek már hótól mentesek; ezért a nyári és őszi szárazságkor a folyók kis vizeit itt egyedül a források táplálják. A jobboldali medencze az örökhó régióiba érvén föl, a nyári és őszi kisvizeket itt a jégárak zuhogói és az örökhó lassú olvadása teszik bővekké. Ily körülmények között a tavaszi hóolvadás alkalmával úgy a bal, mint a jobboldali medencze egyaránt részt vesz a tavaszi árhullám kiképzödésében. A bal partról teljesen, a jobb partról körülbelül az örökhó határáig olvad el márczius és április havában a hó és okozza a tavaszi árhullámot, mely tömegére nézve nem olyan jelentékeny, mint a hó nélküli árvizeké. E tavaszi árhullámokkal most nem foglalkozva, csakis az esőzésekből eredőket veszszük itt tárgyalás alá. Az Alpok kimagasló gerincze elvágván a délről jövő szelek útját, az egész vízgyűjtő — úgy a jobb, mint a balparti — a csapadékot az északi, illetőleg az északnyugati áramlatoktól kapja, melyek az Északi tenger páráit hozzák el e vidékre. A balparti medencze alacsony hegyvidék lévén, nem képez a csapadékra nézve választó vonalat. Az északról jövő párás levegöáramlatok. melyek a csapadék egy részét a Dunától észak felé eső medenczék- ben ejtik le, szinte akadály nélkül suhannak át a vízválasztón a Duna medenczéjébe. Itt a balparti mellékfolyók lejtői szélárnyékba esvén, csak kevés csapadékot kapnak. Az esős szeleket csak a jobbparti mellékfolyók hegyvidéke tartóztatja föl. E magas hegyek kényszerítik a levegöáramlatok at, hogy fölemelkedjenek és lecsapják azokat a párákat, melyeket az Északi tengertől hoztak magukkal. E leirásból megérthető, hogy a Duna árvizeinek kiképzödésére főként a déli (jobbparti) medenczének van hatása s az északi (balparti) medencze sem terjedelme, sem kötöttsége, sem csapadékának mennyisége révén nem gyakorol jelentékeny hatást reájuk. Midőn tehát a Felsö-Duna nagy árvizeiről van szó, úgy ez mindig a jobbparti mellékfolyók föláradását jelenti s így főként e folyók árvizeinek képződésével kell bővebben foglalkoznunk. Az az első kérdés itt, hogy mily körülmények között lépnek föl az északi és északnyugati párás levegöáramlatok s minő körülmények idézik elő tartósságukat? E kérdésekre a választ a ciklonok útjának és tulajdonságainak vizsgálata adja meg. Miként Elias Loomis amerikai meteorologus kimutatta, minden barometrikus depressio ciklont képez, míg a magas légnyomások alkotják az anticiklonokat.
