Vízrajzi Évkönyv 9., 1898 (Budapest, 1900)

Tartalom

108

ERDOS FERENCZ KIR. MÉRNÖK JELENTÉSE KÜLFÖLDI TANULMÁNYÚTJÁHÓL

e) gátak és zsilipek (vízbevezetö és kolmatiozsilipek is) a megfelelő duzzasztó magassággal és távolsággal;

f) a vízfolyás fölötti hidak (alsó és felső élüknek, valamint a pályaszinek magassága);

g) a mellékfolyások betorkolása;

h) a fennálló vizmérczék és a hozzá tartozó ellenőrző fixpontoknak helye és kottája;

i) az egyéb ellenőrző fixpontok helye és kottája.

Ezeken kívül mindama vízfolyásokról, a melyek

széles völgyben folynak és a melyeken jelentékenyebb szabályozó müvek épültek vagy esetleg még létesít- tetnének — általában olyan vizek, a melyek jelentékenyebbek és nagyobbak — a föntebb fölsorolt adatokon kívül, még a kővetkező vonalak vezetendök be:

k) a nagy vízszin,

l) a közép nyári vízszín,

m) a fenék középmagassága,

n) a fenék legmélyebb pontja (fenékér),

o) a védő gátak.

Hogy a fenék középmagasságáról és legmélyebb eréről helyes képet adhassunk, szükséges lesz kellő távolságban keresztszelvényeket fölvenni, a többi folyóknál ellenben az előbb említett okokból csak a vízmércze-állomásoknál vétetnek fel szelvények.

A hosszszelvényeknek fölvételi módját illetőleg mindaddig, a míg a folyó viszonylagosan kisesésü völgyön vonul át, lehetőleg pontosan precis nivelláló műszerekkel eszközöltetik, mihelyt azonban kis vizekről van szó, a melyek keskeny, sokszor alig hozzáférhető szakadékokban fekszenek, a nivelláló műszer helyett úgynevezett esésmérök (Gefállmesser) alkalmaztatnak, a melyek nagy esések legyőzésénél gyorsabb haladást engednek meg és mégis oly eredményeket nyújtanak, a melyek pontosság és megbízhatóság tekintetében minden ez irányú követelményeket kielégítenek.

Hogy a hosszszelvények valamennyi magassági adatai egységes basison alapuljanak, a magassági jegyek kottáit a svájczi precisiós nivellálással meghatározott legközelebbi fixpontra vonatkoztatják, továbbá különös figyelmet fordítanak arra, hogy minden a vizek mentén végrehajtott nivellálás, fixpontok (bronzszögek) által állandósíttassék, biztosíttassék.

A legnagyobb folyók hosszszelvényei és kereszt- szelvényei újabb időben fölvétettek és közlésre alkalmas módon földolgoztattak.

III. Táblázatos kimutatás a vízfolyások kisvíz- tömegéről.

A kisvízmennyiség meghatározása kétségtelenül a vizsgálatnak legnehezebb részét fogja képezni, még pedig főleg azért, mert egyfelől a megmérendő folyók száma sok és másfelől mivel a folyók — csapadék területük alkotása és magassági fekvésük szerint — hydrologiai viszonyaikban jelentékeny különbségeket tüntetnek föl. Egy további, a fölvételeket nagyon megnehezítő körülmény abban rejlik, hogy a legtöbb folyónál a legkisebb vízmennyiség jelentkezése rendszerint igen rövid tartamú, sokszor az évnek csak néhány napjára szorítkozik. Ehhez járul még, hogy

az évi minimális víztömegek egymásra következő években sokszor igen jelentékenyen eltérnek egymástól, s néha évek múlnak el, míg valamely vízfolyáson, főleg ha annak vízgyűjtője nagy kiterjedésű, a rendkívüli kis minimum áll be. És éppen ezek a minimák bírnak a legnagyobb jelentőséggel valamely vízfolyásban rejlő vízierönek helyes megítélésére.

Például, ha a graubundeni kantonban a Hajna vidékéhez tartozó nevezetesebb vizeknek minimális tömegét közvetlenül akarnók megmérni, legkevesebb 200 tömegmérést kellene végezni, a melyeknek mindegyike, tekintetbe véve az előkészülethez szükséges időt, egy napi munkát igényelne. De ezen mérés végrehajtására csupán január közepétől márczius közepéig terjedő idő áll rendelkezésre; ha tehát ezen méréseket egy év alatt el akarnák végezni, úgy a vizsgálatnak ezen részéhez 3—4 mérnök kellene.

Ennek következtében egyrészt túlságos költségek elkerülése, másrészt pedig a vizsgálódások gyors végrehajtása tekintetéből, valamennyi itt kérdésbe jöhető vizek minimális vízmennyiségének tényleges megmérésétől eltekintenek és arra szorítkoznak, hogy ily direkt méréseket az illető folyóhálózatnak csupán hydrograíiailag fontos helyein végezzenek. A kevésbbé jelentékeny vizeknek minimális tömegét pedig egy később közelebb megállapítandó interpolatios eljárás alapján, a mennyire csak lehet, lehetőleg szorgosan határozzák meg. E mellett nincsen kizárva, hogy azok a víztömeg-meghatározások, a melyeket vízszabályozási, vízellátási és vízmüberendezések tervezésekor vagy azok véleményezésekor állapítottak meg, bele ne vonassanak, és alapos megvizsgálás után föl ne használtassanak.

Az előbb említett interpolatios eljárásra vonatkozólag megjegyzendő, hogy minden vízfolyásnál kétségtelenül bizonyos törvényszerű összefüggésnek kell lenni a minimális vízhozománynak nagysága, az illető csapadékterületnek kiterjedése, alkotása és az évi közép csapadék mennyisége között. Hogy ha azonban az eddigi kísérletek, ezen törvényszerűséget levezetni, tehát ama törekvés: tisztán teoretikus úton megállapítani a svájczi vizeken a minimális vízmennyiségnek értékét, többé-kevésbbé nem vezettek czélhoz, úgy annak oka lényegében azon körülménynek tulajdonítható, hogy az illető kutatóknak a valóságos minimális vízmennyiségről nagyon hézagos és csekély értékű s e mellett megbizhatóságára nem eléggé megvizsgált észlelési anyag állott rendelkezésre. Erre vonatkozólag némi fölvilágosításul szolgálhat, hogy a szövetségi főépítészed felügyelőségnek liydrometriai osztálya az I. «Táblázatos összeállítása a folyók folyamvidékének területnagyságáról» közzétett mii első füzetében tárgyalt több vízfolyásnak minimális víztömegét nagyon pontosan megmérték és ezekből az adatokból, ellentétben a korábbi eredményekkel, az illető, meglehetősen különböző vizeknek másodperczenkint s felszínegységre (km2) reducált lefolyó víztömegére, tehát az ú. n. specifikus lefolyó vízmennyiségre számértékek adódtak ki, a melyek egymástól csak jelentéktelenül térnek el. Ezen eredményekre támaszkodva, az imént említett