Vízrajzi Évkönyv 4., 1889 (Budapest, 1891)
Tartalom
20 JELENTÉS HIRSCHFELD SÁMUEL MINISTERI MÉENÖK 1889. ÉVI PÁRISI TANULMÁNYUTJÁRÓL. II. Allard Emil nyugalmazott középítészeti felügyelő árvízjelzési módszere. Párisban való tartózkodásom alatt, mint fentebb már említeni szerencsém volt, figyelmem egy az «Annales des Ponts et Chaussées» 1889. május havi füzetében megjelent árvízjelzési módszerre lett fordítva, mely a Belgrand és munkatársai által követett eljárástól lényegesen eltér és számos jó és uj eszmét tartalmaz. Lényegében ezen uj módszer eszmemenete a következő alapelvekből indul ki: 1. Az elörejelzendő magasságra nézve két fogalmat kell megkülönböztetni; és pedig: absolutvizmagassdgot, azaz a vízszín és a 0 víz közötti magasságkülönbséget és árhullám-magasságot, azaz a tekintetbe vett vízszín magassága az áradás kezdete óta. 2. Nagy fontossággal bír a leérkezési idő lehető legpontosabb ismerete. Eltérve ugyanis a Francziaországban szokásos módszertől, mely szerint pl. a párisi vízállás előrejelzése czéljából egy képletbe foglaltatnak össze olyan vízállások, melyek 2 és 7 nap között váltakozó időszakban érkeznek Párisba, azt mondván, hogy mindezeknek leérkezési ideje középértékben 3'4 nap, Allard minden egyes mérczeállomásnak saját leérkezési idejét veszi számításba, még pedig olyanformán, hogy a lasab- ban leérkező víznek azt a magasságát veszi, mely pl. egy nappal előbb észleltetett, mint a gyorsabb folyású, vagy a közelebb eső mérczeállomáson észlelt vízállás. A mennyiben pedig a leérkezési idő még az árhullám magassága szerint egy és ugyanazon mérczére nézve is változó szokott lenni, ezen változó idők középértéke vétetik az egyes mérczékre mérvadó végleges leérkezési idő gyanánt. 3. Egy további körülmény, mely az árvízjelzésnél figyelembe veendő, az, hogy a különféle mérczéken észlelt egyenlő vízmagasságok is különféle hatást idéznek elő a folyam alsó szakaszának valamelyik pontjánál; mert igen természetes, hogy a folyamvölgy alsó szakaszán előállandó vízszín annál magasabb és tartósabb lesz, minél nagyobb, lejtősebb és vízhatlanabb annak gyűjtőterülete. Ezen elmélkedés arra a következtetésre vezet, hogy az egyes mellékfolyók vízállásai, mielőtt az előrejelzési képletbe bevétetnének, még valami együtthatóval látandók el, mely együttható a gyűjtő terület nagyságától, lejtviszonyaitól és geológiai alkotásától függ. Ilyen szempontokból megállapítván az egyes mellékfolyók vízállásainak hatását az előrejelzésre kiszemelt alsó vízmércze-állomásra, szerző szerint igen egyszerű volna egy első- vagy másodfokú egyenletet felállítani, melynek különféle együtthatóit a tápláló mellékfolyókon észlelt vízállási adatokból a legkisebb négyzetek elmélete alapján meg lehetne határozni; de mivel a legtöbb esetben mégis elkerülhetlen volna az eredményeket még külön korrek- czionális művelet által helyesbíteni, sokkal czélszerübb- nek és egyszerűbbnek tartja a vízjelzést az általa ajánlott grafikai módon keresztülvinni. Ezen grafikai vízjelzés eszmemenete a következő : Mindenekelőtt megállapítandók az egyes mércze- adatok együtthatói, vagyis meghatározandó, hogy a gyűjtő terület felsőbb mérczéin leolvasott vízmagasságok egyszerű összegük alakjában jussanak-e be a számításba, vagy pedig változó együtthatókkal ellátva? Mind a két esetben csak két változó mennyiséggel lesz dolgunk: az egyik a főfolyó keresett magassága, a másik pedig a mellékfolyók vízmagasságainak egyszerű, vagy tényezőkkel ellátott összege. Ezen két változót mindig egy-egy pont összrendezői- nek lehet tekinteni és ennélfogva a különböző vízállásoknak megfelelő pontokat egy derékszögű összrendezö- rendszerbe felrakva, egy pontsorozatot nyerünk, mely a felsőbb és alsó vízmérczék magasságai között létező ösz- szefüggést magában foglalja. Elméletileg ezen pontok •— ha minden természeti körülmény tekintetbe vehető lett volna — egy folytonos görbe vonalba tartoznának sorakozni; de minthogy ez nem áll, nem is várhatunk rendes pontcsoportozatot, hanem előre láthatjuk már, hogy a pontok többé-kevésbé szétszórtan fognak elhelyezkedni. Lehetséges lesz azonban mindazonáltal ezen szétszórtan fekvő pontok közé is egy összefüggő folytonos vonalat húzni, mely hozzávetőlegesen ezeknek középértékét képviseli. Ez lesz az a vonal, mely az előrejelzés alapját képezi, a mennyiben pedig egy ilyen vonal a szétszórtan fekvő pontokban rejlő törvényt pontosan ki nem fejezheti, szükséges lesz ezen «előrejelzési» vonalat még egy másik vonallal kiegészíteni, mely az előrejelzett és tényleg bekövetkezett vízmagasságok közötti eltérések alapján szerkesztve, az előrejelzett vízmagasságok helyesbítésére szolgáló korrekcziókat tartalmazza, melyeket az egyes évszakok, vagy a talaj nedvességi fokozata szerint keilend alkalmazni. Ez képezi az ú. n. «korrekczió- vonalat». Az előrebocsátott elvekre alapított előrejelzés a tanulmányban négy példával van bemutatva, alapul véve mindenütt 8—12 évig terjedő észlelési adatokat. Az előrejelzés csak az árhullámok legmagasabb pontjára szorítkozik és csak a tanulmány végén tétetik egy kisér- let arra nézve, hogy ezen alapelvek szerint, miként lehetne az árvízjelzést annak ideális határáig — a naponkinti jelzésre — is kiterjeszteni? A példaképen felvett esetek mind a Szajna völgyéből vétettek; és pedig: A Yonne folyón a Sens melletti mérczeállás jeleztetik, a Szajna « « brayi « « « « « « párisi « « a Marne « pedig a dameryi « « mindezeken a helyeken előrejelezve és összehasonlítva egymással mind az abszolút vízmagasságot, mind pedig a hullámmagasságot. Hogy ezen jelentésem terjedelmét túlságosan ki ne nyújtsam, szorítkozni fogok tisztán csak a Yonne folyó- nál követett eljárás bemutatására, a többi helyekre nézve pedig csak az elért pontosságot fogom felsorolni. A Yonne folyó magasságának előrejelzése Sens-nál. 1. Számítási mód. A Sens melletti mérczén várható vízmagasság előrejelzésére felhasználtatik a Yonne magassága Clamecy-nál,
