A Magyar Állam jelentékenyebb folyóiban észlelt vízállások 33., 1924-1927

Tartalomjegyzék

10

oldalon már csak a somogyi vidéken keletkezik még egy körülbelül 30—35 milliméterig emelkedő kisebb terület és Esztergom alatt a Balaton felé húzódva, egy 10 milliméter alatt maradt sziget. Keleten a tokaji Tiszaszakasz alatt a folyónak mindkét partján szélesen elterülve egy 50 milliméteres izohiéta terület alakni ki, amely mögött azonban az értékek ismét sebesen hanyatlanak és az északkeleti országcsücsökben 10 milliméter alá esnek.

A novemberi csapadék még az októberinél is sokkal szegényesebb. Országos átlagban 80%-os a novemberi hiány. A leg- magasabbrendű izohiéta 10 milliméter, amely nyugaton körülölelve a Bába vízgyűjtőjét, e folyó torkolatánál hullámvonalban keletre fordul a Tiszáig, innen pedig szintén széles hullámban délnek tart Szegedig. E görbétől északra az aránylag valamivel nagyobb, délre pedig a kisebb értékek foglalnak helyet. Az utóbbi területen még egy 5 milliméteres görbe is fektethető, amely nyugaton a Középhegység mentén haladva, Budapest alatt átvág a Dunán, Szolnok alatt a Tiszán is és újra nyugatnak tartva, az egész Duna-Dráva szögletet a Balatonig övezi körül. E rendkívül száraz országrészen belül ebben az évben elsőízben már 0 milliméteres szigetek is jelentkeznek elszórtan.

A december valamivel több csapadékot hozott ugyan, mint az előző hónap, de azért ebben a hónapban is a 10 milliméteres izohiétán nyugszik a fősúly. Ez a görbe a Nagyalföld centrális részének egy nagy darabját és a Dunántúlnak keleti és északi részét zárja körül igen szeszélyes kanyargással. Az általa körülvett, nagyobb mint félországnyi területen gyakoriak a 3—6 milliméteres értékek. Egy rövid 25 milliméteres izohiéta csupán a Drávaszoros szomszédságában ír körül néhány észlelő állomást. A 10 milliméteres izohiétától keletre a csapadék szintén növekszik ugyan, de az ország határain belül 25 millimétert már nem ér el.

Az előadottakat összefoglalva megállapítható, hogy az 1924. évben számszerűit a nedves hónapok vannak ugyan túlsúlyban, de a három utolsó hónap olyan rendkívül száraz, hogy az országos évi átlagot is a normális mennyiség alá nyomta.

Az 1924. év csapadékának részletes ismertetése után futólag érintsük még az esztendőnek hőmérsékleti viszonyait is.

Az 1924. év általában inkább hűvösnek mondható, amennyiben 8 hónap hűvös, illetve normális alatti középhőmérsékletével szemben csak 4 hónapnak a normálisánál nagyobb melege áll.

Az év első négy hónapjának középértékei mind a normális alatt maradtak, különösen kiemelkedik a két téli hónap hidege, amely alkalmailag —17, —18 C fokot ért el és havi átlagban 1—3 fokkal mélyebb a normálisnál. A tél vége aránylag későn következett be, márciusban a hónap abszolút minimuma egyes helyeken még mindig —10, —12 C fok és a fagy még áprilisban sem állt ki végképen, habár a déli maximumok helyenldnt már 26 és 28 fokra is szöktek. Májustól fogva mindig két meleg hónap két hűvös tendenciájút vált föl. A május és június 1—3 fokkal a normális fölött áll s mindkét hónap melege délben már 33 fokra is szökik Szerep vidékén. A havi középértékben 1 és 2 fok eltérésű, tehát hűvös irányzatú július és augusztus déli felmelegedése szórványosan eléri ugyan a 33—35 fokot, de az éjjeleknek aránylagos alacsony hőmérséklete mégis kidomborítja a két hónap hűvös jellegét. A szeptemberben és októberben beállott nagyfokú szárazsággal kapcsolatban a havi középhőmérséklet aránylagos magas állást tanúsít, a déli maximális fel- melegedés még mindig eljut 26—32 fokig, de október második felében az országnak sok helyén már bemutatkozik az első éjjeli fagy. A valamivel a normális mérték alatt maradt két utolsó hónapja az évnek esetenként már 11 és 12 fokos fagyot is hoz, a fagy a nappali órákban is tart és decemberben a déli órákban a felmelegedés már csak kivételesen emelkedik 15 C fok magasságába.

1925. évben.

(2 térképmelléklettel.)

(13. oldalon.)

Az 1925. év iigy él az emlékezetben, hogy az utóbbi évek legnedvesebbjei közé tartozik. Ha azonban térképre visszük a csapadék évi összegeit, nemkülönben ezeknek eltéréseit a normális értékektől, akkor kiderül, hogy az 1925. év csapadék- összegei csak az ország nagyobb részén lépik túl a normális mértéket, egy elég jelentékeny részen ellenben a normális határ alatt maradnak. E feltűnő eredmény magyarázata, hogy 1925-ben egyfelől azokban a hónapokban, amelyeknek bőséges esőzései az emlékezetben megmaradtak, nem hoztak az ország egész területén egyformán jelentékeny többleteket, másfelől pedig a hiányos csapadékok ismételten ugyanazokat a tájakat keresték fel.

Legnagyobb a hiány és pedig az évi normális csapadék- összegnek 20—25 százalékáig terjedő, a Vértes-hegység nyugati hajlatának egy kisebb részén. Ez a legnagyobb hiányterületnek középpontja. E centrális területet körülzárja egy 10—20 százalékig terjedő további hiányterület, mely nyugat felől a Balaton északkeleti szélétől a Bába-torkolat közeiéig terjed, kelet felől pedig zegzugos vonalon a velencei tavat, majd északabbra a Somlyót közelíti meg és innen nyugatra a Bába be- ömlésének vidéke felé tart. A 0—10 százalékig menő hiányterület az előbbi területet ennek a Dunára tekintő keleti és északi oldalán szűkebben, a nyugati oldalon ellenben tágan el- pyiilva veszi körül. Ennek a 0—10 százalékig menő különbséggörbének nyugatra néző ága igen egyenetlen, legszélsőbb nyugati kiszögelései egészen a zalai és vasvármegyei tájakig ugranak ki s a görbe maga északon átlép a Dunán. A keleti ág viszont Esztergomnál hagyja el a Dunántúlt, majd Vácnál keleti irányban egy nagyobb öblöt rajzolva északkelet felé, nagyjából a trianoni határt követi.

Ez a legnagyobb és koncentrikusan felépített hiányterület. Rajta kívül még két más hiányterületet is tüntet fel a térkép. Egyik sem mutat szembeszökően nagy hiányokat, amennyiben a differenciaszámok csak 0 és 10 százalék között tartózkodnak. Az egyik hiányterület, mely egyúttal a kisebbik is, a Muraköztől északra terjed el, körülbelül a Cserta és Kerka patak egyesüléséig. A másik, amely jóval nagyobb és zárt területet alkot, Szolnok-, Heves- és Borsodmegye vidékén a Tisza jobb- partjához simul, mélysége pedig Eger és Miskolcig terjed. Becslés szerint a vázolt három, csapadékhiányban maradt országrész, az ország összes területének mintegy egyötödét teszi, tehát elég tetemes egy nedvesnek hitt esztendőben.

Azok az országtájak, melyeken az 1925. évi csapadék a nor- piális mértéket meghaladta, kevésbbé pregnáns rajzot mutatnak, mint a hiányterületek. A legnagyobb többletek számos gócon mutatkoznak az országnak legkülönbözőbb vidékein és a legmagasabb értékeket itt is koncentrikusan kevesbedő értékek görbéi ölelik körül. Csak a legkisebb számértékű görbék fűzik a szerteszét elszórt nagycsapadékú vidékeket egy egészbe.

Tetemesebbnek véve a legalább 30 százalékos többletet, nyugatkeleti irányban a következő nagyesőjű vidékeket találjuk: a Fertő közepétől Dévényig 30—40 százalék, a Bábának az orszúgbalépése táján 30—33 százalék, a Balaton déli partjától délnyugati irányban le a Dráváig 30—40 százalék, a Duna- Dráva zúgban 30—41 százalék, a Duna-Tisza közötti területnek déli részén 30—56 százalék, a Tisza-Maros szögben 30—43 százalék, a Körösök egyesülése alatt 30—40 százalék, végül a Tiszának tokaji szakasza körül 30—51 százalék az évi csapadéktöbblet. Mindezeket a többletgócokat a 20 százalékos különbséggörbe övezi körül, többnyire már egybekapcsolva a szomszédos gócokat. Az egész országon átmenő legnagyobb számrendü görbe a 10 százalékos, mely a pozsonyi Dunaszakasztól kiindulva, felette zegzugos kanyargásban és a Balatonra leereszkedve, a felső Dunántúlt elválasztja az alsótól. Azután ismét északnak csapva Budapestnél átlépi a Dunát, innen Szolnokig kanyarogva átlépi a Tiszát is, majd egy darabot a Tiszántúlból is elkanyarítva, Tokajnál ismét visszatér a Tisza jobbparti tájára, ahonnan egy erős nyugati kitérés után Kassa felé fordul.