A Magyar Állam jelentékenyebb folyóiban észlelt vízállások 7., 1892
1. rész tartalma
Ezen szerkesztési módból kifolyólag szükséges lévén, hogy az egyes folyók s tavak vízmérczéi bizonyos szerves összefüggést mutató egymásutánban csoportosíttassanak, figyelemmel voltunk ezen csoportosításnál arra, hogy (a folyót felülről lefelé követően) a főfolyó eredetéhez visszamenve, az ú. n. képező vizeket előbb adjuk és a már főfolyónak nevezhető mederbe betorkoló mellékvizeket — betorkolásuk sorrendjében — a fő folyó adatai után iktassuk be. Például szolgálhatnak erre a Szamos és Körösök vízmérczéinek csoportosítása. f) Az áttekintés megkönnyítése végett a 0 fölötti vízállásoknál az (+) előjelet mindenütt elhagytuk s csupán a 0 alatti vízállásoknál használtuk a szokásos (—) előjelet. g) A vízállások havonkénti kimutatásának végén a havi összegeket elhagytuk s csak a vízállások havi középértékét tüntettük ki, a havi maximális és minimális vízállások adataival együtt. h) A csapadékokra vonatkozó adatokat szintén minden változtatás nélkül közöltük, úgy a miként azok az országos meteorologiai intézet részéről velünk kivonatban közöltettek. Az egyes csapadék-észlelő állomásokat a Duna, a Tisza és a Temes-Bega völgyeinek, mint főcsoportoknak, valamint a fölszini vizeket fölfogó és levezető folyók szerinti és víz- vidékeknek elnevezett alcsoportoknak megfelelő egymásutánban közöltük, mely elrendezésre nézve a már említett s az I. részhez fűzött átnézetes térkép közelebbi tájékoztatást nyújt. A harmadik részre vonatkozólag megjegyezzük, hogy: a) a közölt grafikai ábrák, a vízrajzi osztály által készített eredeti rajzoknak fotográfiái úton körülbelül felényire való kisebbítése útján nyerettek, tehát az ábrázolás pontossága tekintetében ez figyelembe veendő. b) Külön lapokon graficze fólrakva mutatjuk ki az egyes vízvidékeken 1892. évben észlelt csapadékokat, és az ezek által a vízvidék alsó pontján levő valamely vízmérczén okozott vízállásokat. A csoportosítás akként történt, hogy valamely folyó fő- völgyéről fölülről lefelé következő sorrendben fekvő csapadékmérő állomások adatait berajzoltuk, a közbe beszakadó völgyekben fekvő csapadék-mérő állomások adatainak szintén a fölsőbb fekvésű állomáson megkezdett közbeiktatásával és lezártuk a csapadékadatok ezen csoportját azon vízmércze grafikonjával, a mely vízmérczénél nyilvánítják hatásukat az egész vízvidékről előzőén rajzolt összes csapadékok. Ezen csoportosításokra nézve az I. részhez fűzött átnézetes térképnek a közlött grafikai táblázatokkal való egybevetése szintén kellő fólvilágosítást nyújthat. c) Külön lapokon közöljük a vízállások grafikonjait a folyó azon részéről, mely a fölső vízszolgáltató vízvidéken alul fekszik; vagyis azon elvet követtük, hogy külön föltüntetvén a folyó fölső völgyeletében lehullott csapadék mennyiségét, mint a mely a levezetendő víztömeget szolgáltatja, ismét külön Budapest, 1893. deczember hó. lapon mutatjuk ki, hogy az illető folyó medrében ezen víztömegnek lehúzódása a vízállásoknak mily alakulását okozta? Az egyes vízmérczék adatait az egyes grafikonokban fölülről kezdve lefelé haladó sorrendben rajzoltuk. Még pedig ott, a hol a 0 pontok közt oly nagy magassági különbözetek vannak, melyek miatt, az alább leírandó ábrázolási mód alkalmazása mellett, az egyes lerajzolandó vízállási vonalak között ! szerfölött nagy térköz maradt volna, vagy pedig a hol a vízmércze 0 pontjainak kottái (mint például a Szávánál) kétségesek, a vízállási vonalat egyszerűen akként szerkesztettük ! meg, hogy a 0 pontot jelző vízszintes vonalakat tetszőleges í térközzel vettük fel. Ott azonban, hol a vízmérczék 0 pontjainak kottái megfelelőbb pontossággal ismeretesek, és a hol a magassági különbözetek nem túl nagyok, azon fölrakási módot követtük, hogy a vízmércze 0 pontokat a vízállások fölrakásánál használt mérték szerint, a kottáiknak megfelelő térközzel húztuk be és ezekhez képest rakván föl a vízállásokat, azokat valójában tengerszin fölötti magasságokban ábrázoltuk, vagyis a fölrajzolt vízállási grafikonokban a vízállási vonalak közti térszalagnak függélyesben mért szélessége a víz színében mutatkozó absolut esésnek adott mértékét képezi. A kották szerint fölrakott két vízállási vonalnak egymástól való eltávozása tehát a vízszinesés növekedésének, a vonalak I közeledése pedig az esés csökkenésének világos és félre nem érthető jelét adják, — az árhullámok és völgyeknek lefelé haladtukban való átalakulásuk és egybeolvadásuk, valamint a tetőzés bekövetkezésénél az időben mutatkozó előhaladás lassudása, a folyó vízjárási törvényeinek világos képét mutatják. A nélkül, hogy ezen ábrázolási mód előnyeinek részletesebb leírásába (mely nem ide tartozik) mélyebben belebocsátkoznánk, kettőt akarunk itt csak fölhozni, t. i. hogy ez a mód szerfölött alkalmas az árhullámok lehúzódásánál előforduló alakváltozások tanulmányozására, mint azt például a Körösök grafikonja könnyen érthetővé teszi, hol a Tisza áradásának visszahatása tisztán kitűnik; és hogy ezen ábrázolási módnak alkalmazásával képesek vagyunk a vízjelző szolgálatot teljesítő mérczejegyzők által beküldött adatokat megbízhatóság tekintetében megbírálni. Az utóbb fölemlített ábrázolási módnak, mint a vizjárási törvények tanulmányozása és kitüntetésére legelsőbb is általunk alkalmazott grafikai eljárásnak, részletes indokolását és közelebbi ismertetését az 1893-iki „Évkönyv” részére tartván fönn, oly meggyőződéssel adjuk át az érdeklődők használatára a „Vízállások“ jelen VII. kötetét, hogy abbeli törekvésünknek, mely szerint ezen művünket lehető tökéletes és befejezett alakban bocsássuk az érdeklődők kezébe, a fenforgó viszonyok mellett tőlünk telhe- tőleg megfeleltünk, és hogy sikerült ezzel a vízjárási viszonyok kutatásával foglalkozó szakembereknek munkáját némileg könnyebbé tenni, a távolabbról érdeklődő közönségnek pedig a folyóvizek életműködésébe való betekintéshez, egy némileg jobb módot nyújtani. Péch József, Kovács Sebestény Aladár, min. oszt.-tanácsos. kír. főmérnök.
