AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1994-1998. Budapest (2000)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Borsa Gedeon: Régi hazai szerzők és munkáik

a szöveget általában kritikátlanul vették át annak minden torzulásával egyetemben. Ebben nem gátolta őket a szerzői jog, hiszen ez a fogalom akkoriban teljességgel ismeretlen volt. Ennek azután az lett a következménye, hogy további tucatnyi kiadásban a „Sermones tredecim" - címével ellentétben - még mindig 14 fejezetet tartalmazott. Csak a kölni 1496. évi kiadásban vonták össze a betoldott részt az előzővel, hogy helyreálljon a tizenhárommal jelölt rend.) A fentiekben csupán vázlatosan bemutatott szövegvizsgálattal tehát sikerült a hat leuveni kiadásnak a korábban nyomdatörténeti módszerekkel megállapított sorrendjét egyrészt megerősíteni és pontosítani, másrészt tisztázni, hogy Johannes de Westfalia műhelyében a szedést mindig az azt közvetlenül megelőző kiadás alapján végezték. Ezek azután gondolatébresztőek voltak a továbbiakban végzendő munkához: talán meg lehetne kísérelni Michael de Hungária munkájának többi kiadásainál is megállapítani, hogy a nyomdász melyik korábban készült nyomtatvány alapján dolgozott. Ezt az elgondolást azután valóra is lehetett váltani: a 33 kiadásból - leszámítva az elsőt, amelyet természetesen kézirat alapján szedtek - mindössze egy 15. századi (Strasbourg 1487) és két 17. századi (Köln 1611 és ennek 1621-ben készült címlapváltozata) esetében nem volt biztonságosan megállapítható, hogy melyik korábbi nyomtatvány volt a szedés mintája. Az így meghatározott kapcsolatokból azután szabályos „családfát" lehetett kialakítani, amely világosan mutatja az összefüggéseket, amely azután helyenként némi meglepetéssel is szolgált. így pl. a Strasbourgban készült öt kiadás közül csak a második és harmadik követte az elsőt, a negyedik kölni, az ötödik párizsi előképre támaszkodott. (Ez azért is szokatlan, mert a két utolsó strasbourgit ugyanaz a nyomdász állította elő.) A hét párizsi kiadás sem mindig az előzőt vette alapul: a harmadikat kölni minta alapján szedték, az 1518. évi pedig nem az előző, 1515. évi, hanem az 1510. évi nyomán készült. A deventeri kiadást sem a korábbi nyolc, ugyancsak németalföldi, hanem az egyetlen távoli, strasbourgi nyomán állították elő 1491-ben. Az 1510 táján Londonban napvilágot látott „Sermones tredecim" sem az Angliával határos németalföldi vagy párizsi előképekre, még csak nem is a kölni „retro minores" cégért viselő műhely nem kevesebb, mint öt különböző, hanem az ottani „apud praedicatores" megjelölésűben nyomtatott egyetlen kiadásra vezethető vissza. A fentiekben Michael de Hungária működési helyének vizsgálata során már szó esett arról, hogy a"Sermones tredecim"-jéhez halála után más által hozzáfűzött három beszédben több - négy helyen összesen 66 - angol szó olvasható. Érdekes figyelemmel kísérni ezeknek a szavaknak alakulását a későbbi kiadásokban. 1491-ben Deventerben az első és negyedik csoport angol szavait a mű latin nyelvére fordították le. 1496-ban Kölnben már a második és a harmadik csoport szavait is, de az utóbbiakat nem latinra, hanem németre. Egészen szokatlan és különleges megoldás, amelyet a későbbiekben egyedül az ezt követő 1498. évi kölni vett át. 1497-ben Párizsban az angol szavakat többségükben lefordították latinra, de miután e kiadás szedéséhez mintául az 1495. évi lyoni szolgált, amelynek előképe az 1490. évi strasbourgi volt, az új latin szöveg eltért a Deventerben és Kölnben olvashatótól. Ez a kihagyásoktól 342