AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1994-1998. Budapest (2000)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Borsa Gedeon: Régi hazai szerzők és munkáik

állt be, úgy az új szedő többnyire más módon helyezte el a füzetjelet, ami azután a datálatlan kiadványok esetében kormeghatározó lehet. Johannes de Westfalia nyomdájában azonban több szedő is dolgozott párhuzamosan, így a füzetjel elhelyezésének vizsgálata datálás szempontjából nem volt hasznosítható szempont. A régi nyomdászok megkülönböztetett figyelmet szenteltek a füzetjeleknek, mert azok adtak csak biztonságos eligazodást a kinyomtatott ívek között. Ezeket - egy-egy felük megnyomtatásával - mindig két munkamenetben állították elő, amely előtt nedvesítették, utána pedig szárították a papírt. A sok rakosgatás során szinte elkerülhetetlen volt az ívek keveredése. Ezért volt rendkívüli jelentősége a füzetjeleknek, hogy az azonos félkész és kész ívek összekerüljenek. Egyedül ez tette lehetővé azok kötetté történő helyes összehordását a kiadvány íveinek kinyomtatását követően. Szükséges volt, hogy egy nyomtatványon belül ugyanaz a betű vagy jel nem ismétlődjék, mert ellenkező esetben az összekeveredés sok munkát és költséget okozó veszélye jelentkezett volna. De más szempont szerint is vizsgálhatók a kiadások, így pl. egyes szavak helyesírása alapján. Eszerint is megfigyelhetők és sorrendbe rakhatók Michael de Hungária munkájának kiadásai: pl. a fejezetek élén szívesen használt, megszólító „Carissimi" szót Leuvenben eleinte mindig „k" kezdőbetűvel, majd „c"-vel vegyesen, végül kizárólag „c"-betűvel szedték. A szövegösszevetés során már fentebb szó esett, hogy az utolsóként kiemelt szó a legrégibbnek minősülő kiadásban eltér az összes többitől. Ugyanebben a nyomtatványban ilyen kirívóan más a fejezeteken belül betűvel jelölt, összesen 158 részletnél ezek a betűk nem kevesebb, mint 24 esetben hiányoznak. Az összes többi kiadásban mind az említett szó (recede), mind ez a betűhiány már javított. (Ez utóbbiak számát hétre csökkentették.) Mindez tovább erősíti a szedéshez Leuvenben elsőként használt kézirat erősen romlott voltának feltételezését. Ez a kiadás tehát ezeknek az ismérveknek alapján is egyértelműen elkülönül az összes többitől, és igazolja a további kiadások útját egyengető szövegjavítás szükségességét. A betűtípusok alapján megállapítható három legkorábbi kiadás közül az előbbiek szerint világosan elhatárolható első mellett még visszamaradó két másik sorrendje is biztonságosan meghatározható a szövegösszevetéssel. Ugyanis sikerült nem is egy olyan szót találni, amelyik e két kiadás közül az egyik csak az elsővel, a másik pedig az összes többivél azonos. A már többször hivatkozott és nyomdászati ismérvek által megállapított következő korcsoportba csupán egy leuveni kiadás került, így az az időrendben immár a negyedik. Az utolsó kettő sorrendje is világos: az egyikben a korábbiakban olvasható „lile enim" szavakat „lile .n."-re rövidítették, a másikban ezt félreértve e két szót „lile no(n)"-nak szedték. Ugyanennek az immár hatodik és egyben utolsó leuveni kiadásnak ismeretes olyan változata, amelyben - de csak most - észrevették, hogy a „Sermones tredecim" címben említett 13 helyett a kiadvány - a Michael de Hungária után történt betoldások következtében - 14 fejezetet tartalmaz. A tartalomjegyzék végén álló „tredecim" szót ezért - meglehetősen ügyetlenül - „quaturodecim"[!]-re módosították már a nyomtatás munkafázisa közben. (A korai nyomtatványok előállítása során jellemző, amint erről fentebb már szó esett, hogy 341