AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1994-1998. Budapest (2000)

Ottovay László: Pajkossy György (1919-1998)

A Munka Érdemrend ezüst fokozatát kétszer is elnyerte, a könyvtáros társadalom pedig 1992-ben legnagyobb kitüntetésével, az első ízben akkor kiadott Szinnyei József díjjal ismerte el kimagasló szakmai érdemeit. A búcsúzó három emléket emel ki a magáéiból: az elsőt 1964 őszéről, amikor mint gyakorló könyvtárszakos hallgató, a külföldi könyvek gyarapítási csoportjának munkájában közreműködve, maga is részese lehetett a Pajkossy György által irányított állománygyarapítási tevékenységnek. A másodikat 1987-1988 fordulójáról, amikor az akkor létrejövő Olvasószolgálati és Tájékoztató főosztály frissen érkezett vezetőjeként alapvető forrásmunkaként használhatta Pajkossy György korábban már méltatott dolgozatát - ő nevezte így, ilyen szerényen -, és hallgathatta meg észrevételeit az új főosztály leendő munkájával kapcsolatos elképzeléseiről, terveiről. A harmadik már a legutolsó könyvtári évekből való, amikor fiai hozták be autóval az OSZK-ba: már nehezére esett a járás, de mindvégig maga tartotta a kezében a bibliográfia befejező kötetének munkálatait, és maga intézte a kiadás ügyes-bajos teendőit. Talán nem túlzás állítani: a bibliográfia hosszabbította meg - és milyen jó, hogy erre sor kerülhetett! - Pajkossy György szakmai életútját. Tisztelt gyászolók! Az életmű kiemelkedő pontjainak, egy érdemes pályafutás tényeinek ismertetése után hadd legyek most tolmácsa Dr. Pajkossy György legrégebbi közvetlen munkatársának, Dr. Wix Györgynének, aki személyes gondolatait tartalmazó sorainak felolvasását bízta rám. »A kézírás mindenkire jellemző, mint az köztudott. Pajkossy György kézírása, a szép, kiírt, de ugyanakkor világosan olvasható betűk, a még öreg korában is esztétikus, pontos íráskép, a határozott, pontos, egyenes sorok tükrözték írójukat. A pontosság és rend szeretete, a világos fogalmazás, a részletekbe menő gondos odafigyelés - csupa olyan követelmény, amelyet magánál megvalósított és főnökként munkatársaitól elvárt. Ehhez társult még széleskörű műveltség, a könyvtári főfeladatok követelményeinek alapos ismerete. így aztán még azok is igen sokat tanulhattak Tőle, akiknek nem éppen elismerő véleményt mondott egy-egy észrevétele kapcsán. Főosztályvezetőként is minden beosztottjával közvetlenül közölte ezeket az észrevételeket - sohasem úgynevezett szolgálati úton -, és ugyanakkor meg is magyarázta, hogy mit tart helyesnek és miért. Akik később ismerték meg, nyilván nem is értik, miért tartottak Tőle régi munkatársai, mert ők lényének már csak a másik oldalát ismerték, a rendkívül emberi, segítőkész oldalt, amelyet azonban valami különös puritánságból adódóan titkolt. Idős kolléganő, akihez eljárt, hogy ne legyen olyan magányos; beteg, akinek a kórházba virágot küldetett, korábban is megismerhette ezt az oldalát is egy rendkívüli egyéniségnek. Kétfajta kifejezése volt az elismerésre: „van tartása" volt az egyik, „igazi európai" volt a másik. Mindkettő Őt jellemezte legtalálóbban.« Tisztelt gyászolók! Az Országos Széchényi Könyvtár nevében búcsúzom Dr. Pajkossy Györgytől. Isten Véled, Gyurka bácsi! Emlékedet megőrizzük.« Ottovay László Megjelent: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros (1999, február), 47-49. I. 63