AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1994-1998. Budapest (2000)

Monostory Klára: Keresztury Dezső (1904-1996)

Török Sophie, Szekfű Gyula, Móricz Zsigmond, Kánya Kálmán is jártak a Berlini Magyar Intézetben.) Fontos barátságokra tett szert és igazi kultúrmissziót teljesített. Nem csak a német diákokkal ismertette meg Magyarországot, és szerettette meg a magyar irodalmat (amint két kötetnyi, tanítványaival németre fordíttatott novellaválogatás bizonyítja), hanem könyvtárosként a legújabb európai irodalommal foglalkozva állandó munkatársa volt a rangos Ungarische Jahrbücher-nek, ahol nemcsak recenziói, hanem komoly nagy tanulmányai jelentek meg - utóbbiak a kortárs magyar irodalomról -, jelezve, hogy az itthoni irodalmi élettől sem szakadt el. (1929-ben írt Babits-tanulmányát a költő meleg szavakkal köszönte meg: „...nagyon köszönöm, nemcsak azt a kedvességet, hogy elküldte, hanem azt is, hogy megírta.") Majdnem 10 évet töltött Berlinben (1927-1936), ahonnan az egyre jobban elvaduló politikai helyzet űzte haza. Hazatérése után az Eötvös-Collegium tanára és Horváth János, kedves professzora közbenjárásával a budapesti egyetemen proszemináriumi előadó lett. Tanított és írt, főként irodalomtörténeti munkákat. Első kis Arany János-kötete 1937-ben jelent meg, a Magyar Szemle Kincsestár sorozatában. Közben kezdetben állandó színikritikusa, majd kultúrrovat vezetője lett az akkor és a háborús években igen fontos szerepet játszó Pester Lloydnak. (Ott közzétett színikritikáiból színes válogatás található - magyarra fordítva - az Arnyak nyomában c. kötetében. Megj.: 1984.) Kultúrrovat-vezetőként számos elhallgattatott író munkáját közölte németül a lapban, így segítve a politikai okokból mellőzött írótársait. Az első világháborút gyermekfővel élte át, a másodikat már férfiként. Ha egészségi okokból katona nem is volt, a pusztítások utáni újjáépítésből annál derekasabban kivette a részét. Mint az Eötvös-Collegium igazgatója, a romokból építette fel - személyes részvételével is: a tetőn állva, cserepezőként - a kiváló diákok híres fellegvárát. 1945-től 1947-ig - Illyés Gyula nyomatékos rábeszélésére - elvállalta a kultuszminiszterséget. Ehhez be kellett lépnie a Parasztpártba - bár hangsúlyozta, és meg is tartotta: csak szakminiszter lesz, politikai feladatot nem vállal. „Miniszter voltam, szolga nem" - nyilatkozta egy sokkal később vele folytatott interjúban. Tudva - és ugyancsak nem vállalva -, mi következik az iskolák államosításával, lemondott a miniszterségről (a „bársonyszékről"), és többé nem fogadott el vezető beosztást. A könyvtárak mindvégig fontos szerepet játszottak az életében. így vállalta el a „könyvtárosságot", először a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában, majd az Országos Széchényi Könyvtárban. Ez utóbbi helyen végzett munkásságáról kívánok bővebben megemlékezni, nemcsak, mert ide illik, hanem, mert a fiatalabb itt dolgozó munkatársak nem is lehetnek erről eléggé tájékozottak. A Széchényi Könyvtár neki felajánlott főigazgatói állását nem fogadta el. Először a Kézirattár, majd a Színháztörténeti osztály, végül a Történeti Különgyűjtemények főosztályának volt a vezetője. Huszonöt évig - 1950-től 1975-ig volt a 48