AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1994-1998. Budapest (2000)
I. Az OSZK 1994-1998-ban - Az Országos Széchényi Könyvtár működése 1994-1998-ban
olyan gyűjteménye a könyvtárnak, amelynek dokumentumai ne szorulnának védelemre, reprodukálásra, restaurálásra, javításra. Ennek következtében igen szoros kapcsolat alakult ki az érintett osztályok és az állományvédelmet megvalósító részlegek között. A tervek közös megegyezéssel születtek meg. Szerencsére az 1990-es évek legelején sikerült a Művelődési és Közoktatási Minisztérium segítségével a Hírlap-állományvédelmi Osztály és a Mikrofilmtár számára a Hold utca 6-ban új, mintegy 760 m 2-nyi területet megszerezni, és ezzel a jövőbeni munkák elvégzésére jobb feltételeket biztosítani. E két részleg nem véletlenül talált egy helyen - a Hold utcában - végleges elhelyezésre, mert munkáik egymástól elválaszthatatlanok, és bár mindkét osztály más feladatokat is ellát, tevékenységük előterében mégis a régi, sokszor szétesőben lévő, vagy már szét is esett, nem egyszer az országban csak az OSZK-ban egyetlen példányban megőrzött hírlapok mikrofilmen történő megmentése áll. E pozitív változásnak az ide települt osztályok nem sokáig örülhettek, mert mire az elhelyezési kérdések megoldódtak, a személyzet leépítésére kellett a könyvtár egészében, így itt is sort keríteni. 1995-ben a Mikrofilmtár 4 fő státusos és 3 fő szerződéses munkatársát vesztette el. 1997-ben a Hírlap-állományvédelmi Osztályon 3 fő státusos, a Mikrofilmtárban 2 fő újabb státusos kollégától vettek búcsút, a Hírlap-állományvédelmi Osztályon pedig egy négy órás szerződéses munkatárs elbocsátására került sor. Ekkorra a Mikrofilmtár előkészítő csoportjának létszáma hétről háromra, tehát több mint felére csökkent le. Ilyen nagymértékű elbocsátásra sehol máshol nem került sor. * * * A Mikrofilmtár előkészítő csoportja számba veszi a mikrofilmezés alatti állományt, és arról leírást készít, majd a Hírlap-állomány védelmi Osztálynak adja át az eredeti anyagot, ahol megtörténik a filmezés előtti javítás, restaurálás, és így kerül vissza az anyag filmezésre a Mikrofilmtárba. Az előkészítést végző csoport a legteljesebb példányt dolgozza fel úgy, hogy az esetleges többes-példányokat is igénybe veszi, ha azok hiányok pótlására alkalmasak, sőt budapesti és vidéki könyvtárak anyagát is elkéri a minél teljesebb állománymikrofilmezés elkészítése érdekében. E részlegnek köszönhető, hogy az ún. alkalmi lapokat és az első világháborús gyűjteményt is feldolgozta és így róluk a mikrofilm is elkészülhetett. A lapok átnézése során megtörtént a sérült lapok bejelölése, az állomány adatainak rögzítése, és az alapvető adatok (címváltozás stb.) számbavétele is. Ennek alapján született döntés a mikrofilm-előkészítés és a rekatalogizálás egyesítéséről, amely azonban - különböző okok miatt - 1998 végéig sem valósult meg, igaz, megfelelő előkészítése is várat magára. 132