AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1991-1993. Budapest (1997)

Tóth Árpád: Schneller Károly 1927-1992

A Könyvfeldolgozó osztály kettéválása után került a Szakozó osztályra, ahol élete végéig dolgozott. 1952/53-ban a Központi címjegyzékhez helyezték át (ma: Könyvek központi katalógusa), amely akkor a Nyomtatványtár irányítása alatt működött. 1953-1956 között az ajánló (vagy olvasói) katalógus szerkesz­tésével bízták meg, mely betűrendes és szakkatalógusból állt. Kidolgozta a ka­talógusok szerkesztési elveit, ezeket vitaülésen ismertette is. 1956-tól került a szakozó csoporthoz, ahol a szakozás elsajátítása és gya­korlása mellett a 8-as Irodalom szak katalógusrevízióját végezte el nagy körül­tekintéssel. 1959-től lett szakozás-revizor, és nyugdíjba vonulásáig ez is volt a munkaköre. Személyes emlékeim erről az időszakról már nekem is vannak: a köteles példányok revízióját csinálta, mindig igen alaposan. 1964-ben - munka­köre ellátása mellett - a segédkönyvtárak állományrevízióját irányította. 1965­től csoportvezetői beosztásba került, majd 1970-től ő lett a Szakozó osztály osztályvezető-helyettese. A szorosan vett munkaköri feladatokon kívül fontosnak tartom még, mint­egy kiegészítésként, adalékul szakmai portréjához, könyvtártudósi tevékenységé­nek tételes fölelevenítését, fölsorolását is. 1951-ben Schneller Károly összeállí­totta az OSZK olvasóforgalmi, gyarapodási statisztikáját - a rendelkezésre álló legkorábbi adatoktól 1950-ig. 1952-ben részt vett az 1953-as könyvtárstatisztikai adatgyűjtemény (Tudományos és szakkönyvtárak, 1954. KSH) előmunkálataiban. 1954-1956 között tagja volt az OKT Katalogizáló Szakbizottságának. 1962-ben a Magyar Könyvészet 1945-1959. 7. Művészetek c. fejezetének szakmai lektorá­lását végezte el. 1962-1967 között tagja lett az Országos Osztályozó Bizottság (OOB) Tár­sadalomtudományi munkabizottságának, majd 1967 és 1970 között az ún. „nagy" OOB-nek is tagja volt. 1968-tól 1970-i a Gorkij Könyvtár megbízásából szakkatalógusok felülvizsgálatát végezte, s javaslatot dolgozott ki a 3 Társada­lomtudományok és a 7 Művészet főszakok katalógusrészének revíziójára, illetve további szerkesztésére. A Szakozó osztály egykori osztályvezető-helyettese 1967-től kapcsolódott be az ETO magyar nyelvű kiadásainak munkálataiba. A rövidített változat má­sodik kiadásán kívül a teljes kiadás mind a negyvenhárom, szabványként meg­jelent kötetének szerkesztési munkálataiban részt vett, a kötetek csaknem mindegyike több kiadást is megért. Szerkesztette továbbá vagy lektorálta azokat a KMK-segédleteket, amelyek a rövidített kiadás (ok) változásaiban való eliga­zodást szolgálják, illetve a szakkatalógus átszerkesztésében nyújtanak segítséget. A teljes kiadás munkálatai jelenleg is folynak, bár az utóbbi időben kissé el­akadtak. Ezzel a tevékenységével párhuzamosan részt vett a Kiegészítések és Módosí­tások az Egyetemes Tizedes Osztályozáshoz című periodikus kiadvány szerkeszté­sében, az utóbbi időben mint szerkesztő. Munkája során - mint erről maga többször is beszélt -, példás munkakapcsolat alakult ki dr. Babiczky Bélával, aki az ETO teljes magyar kiadásának főszerkesztője. Schneller Károly kiváló 76

Next

/
Thumbnails
Contents