AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1991-1993. Budapest (1997)

Juhász Gyula 1930-1993 (Búcsúbeszédek, megemlékezések)

legyen, és szolgáltasson. Ha csak három olvasó van, akkor annak a háromnak a kedvéért" - mondta ilyenkor. Ebből a szemléletből következett, hogy nem engedélyezett egyetlen olyan rendezvényt sem a könyvtárban, sem a környékén, amely az olvasók nyugalmát, kiszolgálását zavarta volna. A rendszerváltozást megelőzően, 1988 elején döntött úgy saját hatáskörében és felelősségére, hogy megszünteti a Zárolt kiadványok tárát: az olvasó felnőtt ember, ő döntse el, mit akar olvasni, ne korlátozzák adminisztratív szabályok! - vallotta, és cselekedett ennek megfelelően. Történészként tisztában volt azzal, milyen alapvető forrásanyag a nemzeti könyvtár állománya a mindenkori kutatók számára. Ezért a gazdasági megszorító intézkedések ellenére az állománygyarapítási keretet soha nem csökkentette. Szervezési intézkedései nyomán a magyar dokumentumtermés bibliográfiai számbavétele és feltárása hatékonyabbá és ésszerűbbé vált. A jövő könyvtárhasználóira gondolva, minden támogatást megadott a könyvtári állományvédelemnek, megpróbálva megteremteni a kényes egyensúlyt a nemzeti könyvtárak alapvetően kettős feladata, az értékmegőrző muzeális és a korszerű szolgáltató funkció között. Juhász Gyula főigazgatósága idején az Országos Széchényi Könyvtár számítógépesítése intenzív fejlődésen ment át, és ma olyan eredményeket tud felmutatni, hogy e tekintetben megálljuk az összehasonlítást a mostanában oly sokat emlegetett Nyugat nemzeti könyvtáraival. Könyvtárunk mind hazai, mind nemzetközi vonatkozásban nyitottabbá vált irányítása alatt. Az Országos Széchényi Könyvtár a magyar könyvtári rendszer első könyvtára akart lenni - nem kivételezett helyzete okán, hanem kivételes funkciója, szolgáltatásai és teljesítménye révén. A pénzügyi nehézségek ellenére a legfontosabb nemzetközi könyvtári szervezetekben mindig képviseltettük magunkat, hogy a világ fejlődésével lépést tudjunk tartani. Tudós akadémikus létére rendkívüli érzékenységgel viselte szívén a könyvtár munkatársainak sorsát. Igyekezett a lehetőség keretein belül anyagilag is minél többet juttatni a legkisebb, számára esetleg ismeretlen beosztottaknak is. Bántotta, ha kevesebbet lehetett adni, és örült annak, ha az a kevés is örömöt okozott. Szerette, ha a könyvtár munkatársai jól érzik magukat a munkahelyükön. Ember volt! Ember volt, és ezért a könyvtár kisebb-nagyobb gondjai, különösen, ha egyszerre zúdultak a nyakába, vagy ha tisztességtelenséggel találkozott, néha őt is elfárasztották. Ilyenkor elmerengve föltette a kérdést: „Mondd, hiányzik ez nekem?" Nem. Nem hiányzott neki. De ha elvállalta, csinálta, és ha csinálta, csak rendesen tudta csinálni. Jelképesnek kell tekintenünk utolsó nyilvános szereplését a könyvtárosok között, a Könyvtáros Egyesületek Nemzetközi Szervezetének egy nemzetközi 8