AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1991-1993. Budapest (1997)
I. Az OSZK 1991-1993-ban - Az Országos Széchényi Könyvtár működése 1991-1993-ban
feldolgozás, nemzeti bibliográfia stb.) napi munkájuk szorító időigényessége miatt ezt a lehetőséget nem tudták igénybe venni. Ami a kutatások téma-csoportjait illeti, ott két területen érezhető változás. Csökkent - a már említett időhiány miatt - a szakmai problémák elvi kimunkálására szóló kutatóidő-kérések száma (ezeket a feladatokat jórészt munkaidőn kívül végezték el az érintettek), ugyanakkor alig mutatkozott érdeklődés a könyvtár - elsősorban az OSZK-történeti kutatások iránt. Ezek is túlnyomórészt bedolgozói szinten jelentkeztek. Még a gyűjteményrészek feltárására vonatkozó igények is csökkentek. Ebben a folyamatban szerepe volt az OSZK Évkönyv ritka megjelenésének is (1. később), a szakmai kérdések az adott lemaradással már a történetiség kategóriájába kerültek volna, ezért a szaksajtóban láttak napvilágot. A könyvtártörténeti, gyűjtemény-ismertető cikkek pedig sokszor meghaladják az Évkönyv egy-egy közleményére megadott terjedelmet, ugyanakkor nem érik el Az Országos Széchényi Könyvtár Füzetei-nek nagyságrendjét, vagy terjesztési lehetőségét. A kutatások eredményességét - egyéb területeken - a megjelent publikációk száma bizonyítja. Tekintettel arra, hogy az utóbbi két évben csak a valóban tudományos, illetve tudományos szintű ismeretterjesztő munkákat tartjuk nyilván, így összehasonlítható adatot nem lehet közölni, de hogy az igényes dolgozatok száma nem csökkent, az egyértelműen kimondható. Tudományos munkatársaink színvonalát jellemzi az is, hogy ebben az időszakban három munkatársunk: Melczer Tibor, V Ecsedy Judit és Bogoly József nyert el kandidátusi fokozatot. Nyugdíjas munkatársaink közül Fallenbüchl Zoltánt is kandidátussá minősítették. Kutatóink egyesületi tagsága, hazai és külföldi előadásai, közép- és felsőfokú intézményekben, tanfolyamokon való oktatói tevékenysége is bizonyítéka kiemelkedő munkásságuknak. Sajnos a gazdasági lehetőségek korlátozták a konferenciákon, szakmai összejöveteleken való részvételek számát, de a lényeges rendezvényekre eljutottak az adott témákban érdekeltek, és azok munkájában aktívan részt is vettek. Képet ad a kutatói tevékenységről a Keresztury pályázat is. A kiváló író, a tudós akadémikus alapítványából minden évben jutalomban részesülnek a tudományos műveiket beadó munkatársaink közül azok, akiknek a dolgozatát a bíráló bizottság a legjobbaknak ítélte, továbbá kandidátusi fokozatot elért kutatóink. 1991-ben díjat kaptak: Fülep Katalin és Rózsa Mária; 1992-ben kiemelt jutalmat kapott V Ecsedy Judit, Major Zoltán, Tószegi Zsuzsanna és (Vidra) Szabó Ferenc munkája; 1993-ban pedig Kégli Ferenc és Csiszár Mirella tanulmányai nyerték el a pályázati díjat. A díjak mindig a következő év áprilisában, a Széchényi emléknap ünnepségén kerülnek átadásra. Az Országos Széchényi Könyvtár munkatársainak tudományos tevékenységét az eddig kialakult elvek határozták meg. A kutatási tevékenység irányát az a törvény sem befolyásolja, amely a könyvtárosok új besorolásáról és a „tudományos kutató" kategória bevezetéséről rendelkezett. (A közalkalmazottak jog131