AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1986-1990. Budapest (1994)

II. Az OSZK történetéből és munkájából - Somkuti Gabriella: Az Országos Széchényi Könyvtár elhelyezése 1867-1918

itt foglalkoznunk, mivel abban konkrét javaslatokat tett a Könyvtár elhelyezésével kapcsolatban is. Budapest könyvtárainak helyzetét elemezve, Jankovich Béla arra a következtetésre jutott, hogy a Nemzeti Múzeum Könyvtárát kell - nemzeti jellegének megtartása mellett - a külföldi irodalmat is gyűjtő, általános tudományos könyvtárrá kifejleszteni. Ebben az esetben viszont a Könyvtárnak kellene az épület teljes I. emeletét elfoglalnia, amelyben most a Régiségtárral kénytelen osztozni. Utóbbi kapná meg a teljes II. emeletet. A természeti gyűjtemények kitelepítendők, míg a Képtár és a főrendiház kitelepülése már eldöntött kérdés volt. A főrendiház ülésterme (a múzeum II. emeleti, ún. díszterme) alkalmas olvasóterem lenne a Könyvtár számára. A további fejlődést pedig a belső udvarok beépítése biztosítaná, miként az a British Museumban történt. Ily módon "könyvtárunk a múzeum épületében maradván, bátran szembenézhetne még a távol jövőnek is, miután ott helyszűke soha nem fogja fenyegetni, s egyúttal a város kellő központjában, minden oldalról, s minden időben könnyen hozzáférhető lenne a nagyközönségnek..." E terv egyes elemei valóban kézenfekvő igazságok, mint láttuk, a szervezetet illetőleg hasonló elképzeléseket fogalmazott meg az 1888-ban kiküldött országos bizottság is. A múzeumi gyűjtemények megfelelő elhelyezése, a tisztán történeti profüú Nemzeti Múzeum létrehozása, s ezzel az intézmény további működésének és fejlődésének biztosítása lett legfőbb törekvése Szalay Imrének is, aki 1894. december 26-tól állt a Nemzeti Múzeum élén. Megoldási kísérletek a nemzeti múzeumi gyűjtemények kedvezőbb elhelyezésére a századfordulón és a század első évtizedében Szalay Imre közel negyedszázados minisztériumi működés után került a Nemzeti Múzeum igazgatói székébe. Mint VKM minisztériumi tanácsos és 1884 óta a múzeumi ügyek referense, joggal remélhette, hogy sikerül kiharcolnia a múzeumi gyűjtemények méltó elhelyezését. Szalay elődeinél jobban hangsúlyozta a könyvtárügy és a múzeumügy szerves egységét, a múzeumoknál is előtérbe állítva az ismeretközlő, ismeretterjesztő szerepet, a rendszeres gyűjtőmunka és a szaktudományos tevékenység mellett. Az intézményen belüli tevékenységében is elődjénél több figyelmet szentelt a Könyvtárnak, s a helykérdésben folytatott küzdelmeiben érvei között mindig két gyűjtemény szerepelt kiemelten: a Könyvtár és a Régiségtár. Szalay már a 90-es években magáévá tette azt a gondolatot, hogy a helykérdést csak új építkezés útján lehet véglegesen megoldani. Jóllehet a minisztérium 1899-ben kilátásba helyezte a természeti tárak részére a Műegyetem Múzeum körúti régi épületeit (mihelyt az új műegyetemi épületek elkészülnek), sőt a Sándor utcai országház épületét is odaígérte (ugyancsak az új Parlament elkészülte utánra), e tervek nem valósultak meg. Nemcsak azért, mert az említett épületek nem voltak, vagy óriási átalakítások árán lettek volna alkalmasak múzeumi célra, hanem mert a Múzeum körúti épületekre az Egyetem bölcsészkara is igényt tartott. Szóba került a millenniumi ki179