AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1986-1990. Budapest (1994)

II. Az OSZK történetéből és munkájából - Berlász Jenő: Kísérletek a Könyvtár elhelyezésére a XIX. században

bibliofil gyűjteménye, az un. Batthyaneum, és Teleki Sámuel udvari kancellár marosvásárhelyi híres tékája. Meg kell azonban jegyezni, hogy ezek a közhasználati rendeltetésű könyvtáralapítványok jogállásukat tekintve nem váltak köztulajdonná, hanem megmaradtak az alapító püskökök egyházmegyéjének, illetve a Teleki-családnak birtokában. De hát létezett-e egyáltalán a 18. század végén, a 19. század elején kimondottan köztulajdoni jogállású könyvtár a két magyar hazában? Igen, létezett! Mária Terézia korában, pontosan 1777 után a közismert "Ratio Educationis" című uralkodói rendelet életre hívta ezt a könyvtártípust: az ún. királyi tanintézeti bibliotékákat. Ezeket a feloszlatott jezsuita intézmények gyujtenyeiból szervezték meg, és öt iskolavárosban állították fel: Budán, majd Pesten a Királyi Egyetem könyvtárát, az ország négy kerületében, közelebbről Nagyszombatban, Győrben, Kassán és Nagyváradon pedig az újonnan létesített Királyi Akadémiák (jogtudományi főiskolák) egy-egy könyvtárát. Jutott a mossa Jesuiticábol egy királyi téka Erdélynek is, a Kolozsvárt ugyancsak Mária Terézia által alapított Egyetem, később Líceum mellett.

4 Ezek mai értelemben véve tulajdonképpen állami intézmények voltak. A "királyi "titulus ui. a feudális politikai-társadalmi rendszerben annyit jelentett, mint később a polgári átalakulás után az "állami" jelző. 1848, illetőleg 1867 előtt ti. az államot meghatározó tényező par excellence, a király volt. A nemzet nem volt azonos az állammal. A nemzetnek az államéletben csak egy területen, a törvényhozásban volt szerepe. A végrehajtó hatalom teljes egészében a királyt ülette. Más szóval a feudális állam nem volt nemzetállam, hanem dinasztikus állam. A király rendelkezett az állam minden jövedelemforrásával is. A nemzetnek, vagy gyakoribb egykorú kifejezéssel az országnak saját vagyona, jövedelme nem volt. így hát a nemzet — amelyet a feudális közjog értelmében tudvalevőleg csupán a kiváltságos társadalmi rétegek, az ún. rendek alkottak — érthetőleg arra sem volt képes, hogy a királyi jogkörön kívülálló életterületeken, a társadalmi-kulturális szférában saját intézményeket hívjon életre. Ennélfogva a rendi nemzet meg sem próbálkozott ilyesmivel. Hiába sürgette pl. a felvilágosodás évtizedeiben fokozatosan kibontakozó világ-polgári értelmiség egy tudós társaság életre hívását, a rendi országgyűlések képtelenek voltak erre. Úgy vélem, ezeket az információkat szükséges volt előrebocsátani, hogy világosan érthetővé váljanak azok a problémák, nehézségek, amelyekkel Széchényi Ferenc könyvtáralapítása kapcsán a rendi nemzetnek szembe kellett néznie. * Amikor Széchényi elhatározta, hogy az általa összegyűjtött, a maga nemében úgyszólván egész Európában páratlanul álló, teljes egészében hungarológiai, vagyis "nemzeti" állományú bibliotékáját mint közgyűjteményt, közösségi tulajdonba bocsátja, aligha gondolt arra, hogy az elmúlt századoknak e kincset érő szellemi hagyatékát a királyi államnak engedje át, — ellenkezőleg, el volt szánva, hogy ezt 150