AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1984-1985. Budapest (1992)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Mária Terézia magyar dikaszteriális tanácsosai 1740-1780

Kinevezések, kinevezéspolilika Ha Mária Terézia kancelláriai tanácsosait vesszük szemügyre, azt látjuk, hogy az uralkodás elején olyan, inkább köznemesi tanácsosok kinevezésére került sor, mint például a kancellistából felemelkedett, verebi Végh Péter, vagy a szintén köznemes galántai Fekete György; az egyházi tanácsosok sorában a jobbágy eredetű Klimó György Novi-i püspök. A nemesi sorból hivatali szolgálat útján nemegyszer főnemessé tett kancelláriái tanácsosok sem tartoztak ritkaságszámba a főnemeseknek rezervált helyeken. Ilyen volt Festetich Pál, később, az uralkodás második felében Brunszvik Antal, vagy Niczky Kristóf, utóbb Győry Ferenc is. A "nagy családok": az Esterházyak, Batthyányak, Pálffyak, Erdődyek képviselve voltak a Kancelláriában, de a zöm köznemesi eredetű és köznemesből lett főúri tanácsos. Hogy mi lehet ennek a jelenségnek az oka, arra nem nehéz rájönni. A kancelláriai tanácsosság pontos megjelenést, az ülések rendszeres látogatását kívánta meg, már csak azért is, mert a Bécsben székelő dikasztériumban a hivatali kötelességek elhanyagolása gyorsabban vált szembetűnővé, mint a mégiscsak némileg távolabb lévő Pozsonyban. Annak a főúrnak, aki kancelláriai tanácsosságot vállalt, tehát akarva-akaratlanul be kellett törnie a hivatalnokéletbe, és birtokos mivoltát, időbeli és anyagi függetlenségét fel kellett áldoznia az uralkodó szolgálatában, olyan döntés meghozatalában is részt kellett vennie, mely számára nem volt rokonszenves. így erre a függetlenséget szerető, magyar "nagy családok" fiai közül csupán azok vállalkoztak, akik az uralkodói döntéshozatal korlátlanságával már eleve egyetértettek, akár neveltetésük, akár személyes meggyőződésük miatt. Ambiciózus köznemesek számára tehát itt nyitottabb volt a tér az érvényesülésre, ha hajlandók voltak az uralkodói szolgálatra. A kancelláriai tanácsosság jó áttekintést nyújtott az államügyekre. Ezért több olyan pályafutást ismerünk, melynek egyik stádiuma a kancelláriai tanácsosság volt. Olyan közismert nevek, mint Pálffy Miklós gróf kancelláré, Festetich Pálé, Niczky Kristófé, vagy utóbb Ürményi Józsefé és lzdenczy Józsefé, jellemezték a Kancellária tanácsosi asztalát. Hogy aulikusok voltak, az az adott viszonyok mellett természetes, de ezért negatívan semmiképp sem értékelhetők. Inkább azt kell elmondanunk, hogy egy olyan koncepciót képviseltek, melyben összhangba igyekeztek hozni az uralkodó és a - közjogi értelemben vett - magyar nemzet, a .rendi nemzet érdekeit. Niczky Kristóf ezeket meg is fogalmazta, mint ahogyan ez a Széchényi Könyvtár Kézirattárában lévő irathagyatékából is kitűnik. A magyar történetírás soká meglehetősen mostohán bánt a Magyar Kancellária hivatalnokságával, őket elhanyagolta: újabb, de még mindig le nem zárható kutatásunk - legalábbis Mária Terézia korában - feltétlenül pozitív szerepet betöltőknek mutatja őket. A Magyar Kancellária tisztviselői - akárcsak az Erdélyi Kancelláriáé - kis magyar szigetet képeztek a Habsburg-birodalom székvárosában. Éltek más magyarok is a százezren felüli városban, de bizonyos, hogy a találkozási pont éppen a Magyar Kancellária épülete volt, innen szervezték meg a magyarországiak audiencia-kéréseit csakúgy, mint ahogyan itt gyűltek össze a legfontosabb magyar ügyek információs bázist jelentő aktái is. Annak ellenére, hogy a Kancellária az uralkodó személye körüli hivatal volt, s mint ilyen, az uralkodói akarat exponense, személyi összetétele révén szociológiai értelemben véve, ha nem is jogilag, a magyar rendi nemzet egyfajta követsége is volt az udvarnál, s ebben roppant fontos szerepet játszottak a tanácsosai. Az udvari beszállásolásjog révén, mellyel a bécsi belvárosi polgárházak - nemesekéi is - terhelve voltak, a Magyar Kancellária tisztviselői egymáshoz földrajzilag is közel éltek. Lakcímeikből kitűnik, hogy a bécsi belváros utcáiban (Fischmarkt, Hoher Markt, stb. körül) tömörültek. Ritkábban az elővárosokban vettek saját házat, így pl. Erdődy Lajos gróf alkancellár Hütteldorf elővárosban, ahol 1777-ben el is hunyt. Mikor a nemes testőr321