AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1984-1985. Budapest (1992)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Mária Terézia magyar dikaszteriális tanácsosai 1740-1780

gyen. Egy pályázó felvetette, hogy a bányaügyben szolgált soká, egy másik pedig, hogy a nagyszombati egyetemen jogtanár. Az állást ezúttal olyan ember kapta, aki nem hivatkozott másra, mint hivatali szolgálati érdemeire. Mint mindezekből látszik, az uralkodót kevéssé befolyásolta az elődök érdemére hivatkozás: a személyi kvalitás annál inkább. A helytartótanácsi kinevezéseknél bizonyos szelekció már III. Károly korában megfigyelhető volt. így kivált a felsőmagyarországi urak mellőzése, noha a királyi óhajnak megfelelő, katolikus vallású vállalkozóknak, olyanoknak is, akik anyagilag elbírták volna a birtokaiktól való távollétet, nem voltak hiányában. 1732-ben négy felsőmagyarországi katolikus jelentkező, megannyi jó birtokos mellőzésével, Pozsony megyei nyerte el a megürült tanácsosi állást. Nem változtatott ezen Mária Terézia gyakorlata sem: 1744-ben egy megürült állást négy alsó- és három felsőmagyarországi jelölt pályázott meg. Főnemesi tanácsosi állás volt; valamennyi pályázó meg is felelt ennek az igénynek. Természetesen alsómagyarországi birtokos kapta: Erdődy Miklós. Ez alkalommal Amadé László is a hiába pályázók sorában volt. Valószínűnek látszik, hogy a felsőmagyarországiak mellőzése - noha a Helytartótanácsról intézkedő 1723. évi 97. törvénycikk értelmében a tanácsosoknak "ex omnibus regni partibus" valóknak kellett lenniök - nem csupán az udvartól indult ki, hanem abban része volt annak is, hogy az alsómagyarországi, nyugatdunántúli és nyugati felvidéki urak jobb képzettségűek is voltak, és jobban össze is tartottak, vagyis pontosabban, lehetőleg saját köreikből valókat támogattak abban, hogy a tanácsba bejussanak. Hogy a szempontok hogyan érvényesültek, azt legjobban egy ajánlás története mutatja. Festetich Kristóf 1743-ban a Hétszemélyes táblához lépett elő. A dunántúli Festetich helyére automatikusan alsómagyarországinak kellett kerülnie. A nádor ajánlására utóda a Helytartótanácsnál Schlossberg, pozsonyi alispán lett, ki a polgári jogot Bécsben tanulta, majd otthon gyakorolt, s 12 évig volt Pozsony vármegye alispánja. Az 1738/39-es pestis idején pestisbiztos is volt a Morvaország felé húzott járványvédelmi vonalon. Helyettesített a Hétszemélyes Táblánál is, de fő érdeme volt, hogy az inszurrekció idején a megye katonáit saját maga vezette. A nádori ajánlás természetesen megtette a hatását. Pálffy nádor nyilván igen jól ismerte a bár idegen eredetű, de teljesen megmagyarosodott Schlossberget, ki a nemesi rendiség szempontjait ügyesen tudta egyeztetni az udvari elvárásokkal. A tanácsosok személye Mária Terézia alatt a magyar főhivataloknál összesen 176 tanácsosi kinevezésről, illetve megbízásról, öt esetben engedélyről tudunk. A Kancelláriánál nem volt tanácsosgyakornok; a Helytartótanácsnál Szentmiklóssy István báró (1746-ban 2 hónapig), Koháry János gróf (1757-től 1760-ig), Dessewffy István báró (1759-ben); a Kamaránál egy ifjabb Bánffy gróf (keresztnév nélkül) lett tanácsos-gyakornok, minden "character" nélkül 1769 januárjában. A tanácsos-gyakornokok egytől egyig főnemesek voltak; belőlük a királynő tanácsosokat akart kiképezni, valódi tisztviselőket, azonban ez nem sikerült. Egy esetben azonban a tanácsos-gyakornokság eredményes volt, s ez Schilson János báróé volt, ki 1763-ban került a Helytartótanácshoz gyakornokként, 22 évesen; mikor három év múlva a Kamarához került, jelentős pályát futott be. A 176 beosztásban összesen 157 fő tevékenykedett. A Kancelláriánál és a Helytartótanácsnál 6, a Kancelláriánál és a Kamaránál 2 (Szvetics és Végh), a Helytartótanácsnál 304