AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1984-1985. Budapest (1992)

Vajda Gábor (1952-1984)

Könyvtárral, annak minden gondját-baját átélte, magáévá tette. Attekintőképessége, biztos ítélete, a problémák megoldására történő megszállott útkeresése több évtizede itt dolgozó kollégáit is elismerésre késztette. Senki sem kételkedett abban, hogy ez a beosztás is az alig 30 éves fiatalember pályájának csak kezdetét jelenti. Ki gondolta volna ekkor, hogy közeleg a vége annak az életnek, ami oly sok energiát sugárzott és adott át a vele együtt munkálkodóknak. Hogy mi játszódott le a családját szerető, fizikailag és szellemileg erősnek, megbízható támasznak látszó Vajda Gábor lelkében, mi volt az, ami összeroppantotta - sohasem fogjuk megtudni. Nem tárta fel magát, még baráti beszélgetéseken is csak a Széchényi Könyvtár jövője foglalkoztatta. Egy elkeseredett pillanatban azonban nem gondolt senkire, semmire, arra sem, hogy mennyit veszít nemzeti intézményünk azzal, hogy 32 évesen, amikor még annyit tehetett volna érte - örökre elhagyta. Kiváló könyvtárost és példamutatóan jellemes, kimagasló emberi tulajdonságokkal rendelkező kollégát veszítettünk el. Vezető volt már fiatalon, a szó legjobb, legnemesebb értelmében. Felelősségteljes szerepet vállalt az intézmény közösségi, társadalmi tevékenységében, aktív résztvevője volt a könyvtár Ifjúsági Bizottsága munkájának. Rendkívül érzékenyen reagált az emberi problémákra, minden réteg és korosztály nehézségeit - közösségi és egyéni vonatkozásban egyaránt - megértette, átélte. Minden testületben csendesen és okosan érvelve védte egy-egy fiatal kolléga, vagy az egész 35 év alatti korosztály érdekeit, de úgy, hogy figyelemmel volt az idősebbekre, tisztelte tudásukat, tapasztalatukat, sohasem javasolt egy kérdésben olyan megoldási formát, ami másokat bántott, sértett volna. Pedig gyakran e fiatal életkort ritkán jellemző érettsége, sőt bölcsessége segítette egy-egy megbeszélés, tanácskozás résztvevőit a problémák megoldásában. Szakmai eredményei nemcsak szellemi képességeiben gyökereztek, hanem morális magatartásában is. Szavai és tettei egybecsengtek, elveit cselekedetei igazolták. Sohasem önmagáért harcolt, hanem a helyesen felismert, jó ügyért, a Magyar Nemzeti Könyvtárért, az ott dolgozókért, mindig tisztességesen, becsületesen, az igazságért, a konfliktusokat vállalva, önmagát nem kímélve, felemésztve. 28