AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1984-1985. Budapest (1992)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Borsa Gedeon: Újabb adatok a Szentlélekről nevezett ispotályosrenddel kapcsolatos nyomtatványokról

III. Úgy tűnik, hogy az említett búcsúhirdetés Esztergomban 1501 derekán nem közvetlenül a Szentlélekről nevezett rend római központjából történt, mint a már hivatkozott 1492. évi alkalommal, hanem németországi delegátusok közvetítésével. Ismét a rend római központjának közvetlen kezdeményezésére vezethető vissza ellenben az a nyomtatott búcsúlevél, amelyet az Országos Levéltár - Dl 82.567 jelzet alatt - őriz (2. ábra). Az űrlap beosztása eltér az előzőtől: élén nem a pápa neve nyert tipográfiai kiemelést, hanem az oklevél kibocsátója, Alexander de Neronibus a Szentlélekről nevezett ispotályosrend nagymestere. A kedvezményezett nevének beírása már az ötödik sorban található az erre a célra kihagyott hely, ahol is kézírással Várdai Ferenc erdélyi püspök neve olvasható. Ezt követi a rend jótevői részére elnyerhető lelki kedvezmények felsorolása ötven hosszú sorban, de most már nem a privilégiumot adó pápák szerint, hanem a sok lehetőség részletes kifejtésével. Ennek végén állnak a datálás céljából üresen hagyott szóhelyek, amelyek itt 1521. március 4-re nyertek kitöltést. Az igen hosszú és egyetlen bekezdésben nehezen áttekinthető szöveg bal oldalán marginális szedésben - címszerűen olvashatók a rövid tartalmi összefoglalások. Az ajánlatnak is felfogható választék gazdagsága egyenesen zavarba ejtő: a kiátkozás idején is elvégezhető egyházi temetés biztosításától mindenféle fogadalomnak - a jeruzsálemi zarándokút kivételével - átváltoztathatóságáig, rendkívül széles körű. Mindezek végén csupán röviden, két és fél sorban olvasható a kedvezményezettek kötelessége: ezt - mint a Szentlélekről nevezett ispotályosrend testvérületének tagjai - igénybe vehetik mindazok, akik évente egyszer, vagy különböző alkalmakkor e rend ispotályainak támogatásához alamizsnával hozzájárulnak, vagy akik Rómába küldenek legalább egy pápai garast, ill. amennyit saját képességeik lehetővé tesznek. Az oklevél befejező része a gyóntató által elmondható feloldozási formula. Itt ez mindjárt három változatban is megtalálható: teljes búcsú a halál órájában, feloldozás kiközösítés esetére, végül feloldozás azon bűnök alól, amelyek feletti joghatóságot a Szentszék nem tartotta fenn a maga számára. Mindez jól mutatja, hogy az 1492., de az 1501. évi búcsúlevelekhez viszonyítva mennyire szélesre tárultak a hivők számára a különböző kedvezmények elnyerésének kapui. Jól érzékeltethető tehát a törekvés, hogy minél többen lépjenek be a rend támogatói sorába, ami nyilván az ispotályoknak befolyó összeg emelését volt hivatott szolgálni. Ugyanez a könnyítési törekvés tükröződik az oklevél kibocsátásának módjában is. Amíg az előző, húsz évvel korábbi oklevelet viasszal pecsételve és közjegyzői megerősítéssel állították ki, most a nyomtatott szöveggel együtt készült 44 mm átmérőjű fametszet hivatott a korábbi egyedi pecsét feladatát egyedül betölteni minden további más megerősítés, vagy hitelesítés nélkül. Ennek a legkönnyebb ellenállás mentén történt módosításnak egyik jelentős alakja volt az oklevél első sorában kiemelt, firenzei származású Alexander de Neronibus (Alessandro Neroni), akit X. Leó 1514. november 5-én bízott meg a Szentlélekről elnevezett ispotályosrend nagymesterének feladatával.

14 Ezt megelőzően pápai udvarmester volt, és mint ilyen, ott jelentős befolyással rendelkezett. Jól bizonyítja ezt az a körülmény, hogy amikor X. Leó az összes többi teljes búcsút igérő vállalkozást leállíttatta az épülő Szent Péter bazilika javára folytatandó gyűjtés fokozása végett, 1515. március 7-én az említett ispotályosoknak mégis engedélyezte az ilyen tevékenységet, de csupán azokon a területeken, ahol nem hirdettek búcsút a nagy római dóm építésére. Neroni azonnal élt is a lehetőséggel, és a következő esztendőkben egész sor biztost küldött ki a rend javára hirdeten14 Paulus i.m. III.243. 241