AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1984-1985. Budapest (1992)

II. Az OSZK történetéből és munkájából - Szőnyi Éva: A Fővárosi Lapok a Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtáráról

Szana Tamás válasza pedig így hangzik: "Teljes buzgalommal és becsvággyal veszem át a Fővárosi Lapok szerkesztését, azét a lapét, mely alapíttatásától fogva mostanáig mindig a nemzeti kultúra ... szolgálatában állt. A lap iránya és hangja vezetésem alatt is a régi marad, s törekvéseimben a régibb írói gárda ismert kitűnőségei mellett a fiatalabb nemzedék legkiválóbb erői fognak támogatni ,.."

124 A lap valóban őrzi apolitikus vonalát, szolgálva "... az olvasók ama részének, mely a politikai pártvillongások közt csendesebb oázis után vágyakozik, s a nemzeti közművelődés nagyfontosságú ügyei felé fordul."

125 Ami pedig az írói gárda frissítését illeti, 1890-től Palágyi Lajos, 1891-től Herczeg Ferenc és Szabolcska Mihály, 1892-től pedig Makai Emil és Kozma Andor is ír a Fővárosi Lapokba. De mindennél díszesebb a századvég íróinak felvonulása Vadnay Károly búcsúztatására a Hungária dísztermében, ahol 25 éves írói jubileumát a Fővárosi Lapoktól való távozásával egyidőben ünnepelték. Az író Vadnay díszalbumot kap valamennyi irodalmár-barátja aláírásával. E nagy eseménnyel a Pesti Hírlap is foglalkozik, Mikszáth Kálmán ír a Fővárosi Lapok és Vadnay Károly kapcsolatáról, valamint szemelvényeket ad az albumból, többek között Jókai Mór sorait és Kozma Andor versét idézve. (A vers igen frappáns összefoglalása Vadnay szerkesztői szigorának: Tragédia Szerettem sok leányt és S zokogtam csattogányként Szivemnek jajjait. S mert visszadobta nyersen Sok zöld szerelmi versem Gyűlöltem Vadnayt. Hogy később már kiadta A verseim, - miatta Késhegyre mentem én; De lányokból kikoptam S már őket csak titokban S hiába szeretem.)

126 Ezen a napon, 1893. január 8-án természetesen a Fővárosi Lapok is Vadnay-számot ad ki, szintén sokat idézve az album íróitól. Vadnay tevékenységét legjobban Mikszáth Kálmán pár sora jellemzi: "Vadnay Károly jubileumára könnyű találni thémát az íróknak. Hiszen mindnyájunkon rajta van a keze nyoma. Ő mindnyájunkat látott felnőni (az ő nyesgetései közt), látott megöregedni (miközben ő fiatalodott), látott eltűnni más pályákra, mialatt ő folyton helyén maradt. Nem lehet, nem tudom elképzelni, hogy ő valamikor ne legyen."

1

^

7 É nagy ünneplés méltó volt Vadnay munkásságához, amellyel újságot és közönséget teremtett, s mindkettőt az irodalomért. Olvasóközönsége a "szellemi arisztokrácia" volt, s "ez a különös arisztokrácia (amelyet Vadnay felében a demokráciából te124 F. L. 1892. 2609. p. 125 F. L. 1892. 2658. p. 126 Pesti Hírlap 1903. 5-6. p. 127 F. L. 1893. 60. p. 174