AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Csapody Miklós: Program és nemzedék (Fejezet az Erdélyi Fiatalok előtörténetéből 1923-1929)

lej körül volt, a harminc év utáni tanári nyugdíj 1520 lej. A felekezeti elemi iskolák tanítói fizetése általában 2000, a kistisztviselőké 2—3000 lej volt. Valamivel kedvezőbb helyzetben volt az alsópapság, bár megtörtént, hogy a református lelkészek állami járandóságuk évi összegéből csak 1 — 2 hónapnyi támogatást kaptak kézhez. A gazdasági válság 1931-es mélypontján, a mezőgazdasági termékek árának rendkívüli esése miatt a parasztság már nemcsak a bankkölcsönöket nem tudta fizetni, hanem azok kamatait sem, s mindez a növekvő számú falusi hallgatóságot közvetlenül érintette. Csődbe jutott az OMP és az Ellenzék szociális munkája is. Egy elsőéves hallgató így írt 1931 őszén az Erdélyi Fiatalokban: „A legtöbb I. éves egyetemi hallgató csak annyi pénzt kapott otthonról, amivel felutazott és amiből a legszűkebb körülmények között fenntarthatja magát. De azért most is örömmel, szép reményekkel jöttek fel. Bíztak abban, hogy az Ellenzék, a Magyar Párt, a kollégiumok adnak valami segélyt, amivel a tanulmányaikat megkezdhetik. Azonban csakhamar keserű kiábrándulás érte őket. Az Ellenzék menzától, a Magyar Párt diáksegélyezőjétől első évesek egyáltalán nem kapnak segélyt, miután a nagyon gyéren befolyt összegek még az eddig támogatott felsőbbévesek további segélyezésére sem elegendők. .. Közben míg az egyetemi beiratkozási, tan- és vizsgadíjakat is nagyon felemelték, mellékkeresetre pedig a mai munkanélküli időben semmi kilátás, így a most I. évre készülők jórésze, még ha fel is veszik az egyetemre, kénytelen lesz hazamenni.. ." 1932 őszén Tóth Zoltán (a későbbi I. Tóth Zoltán) rajzolt még nyomorúságosabb képet a diákságról, aki az Erdélyi Fiatalok szerkesztőségének megbízásából az OMP, az Ellenzék és az internátusok illetékes vezetőivel készített ,,körinterjút". Akik pedig mindezek ellenére befejezték tanulmányaikat, kisebbrészt lelkészként falun vagy felekezeti iskoláikban és orvosként teremtettek egzisztenciát, illetve — nehezebb körülmenyek között — nyelvtudásuk és felkészültségük ellenére ingyenes joggyakornokként, napilapok volontőrjekónt vagy éppen kereskedelmi vigécként keresték kenyerüket. Ekkor, 1930-ban már érzékelhetővé vált a később nyomasztó súlyú értelmiségi elhelyezkedés gondja is, a magyar közvélemény azonban most még — a hiányok láttán joggal sürgetve az utánpótlás fokozását — a kérdést optimizmussal ítélte meg. * A kisebbségi lét első évtizedében a magyar társadalom szervezetlensége következtében a különböző diákegyesületek a nemzeti egyházak kereteiben jöttek létre, a református, unitárius, katolikus egyházak valláserkölcsi alapokon álló felekezeti generációs tömörülései voltak. 1927-ben a kormány az evangélikus szuperintendencia felállítását is engedélyezte Arad szókhellyel, az evangélikus ifjúság tevékenységének azonban az Erdélyi Fiatalok történetében nem volt jelentősége. A felekezeti elkülönültség az adott társadalmi-szervezeti széttagoltságban egyszerre jelentette az egymással való gyakori szembefordulást és az összekapcsolódást, az ifjúsági munkában is megnyilvánuló erős felekezetieskedést és a közös fellépést; a vallási szempontok mellett mindkettőben politikai törekvések is érvényesültek. Jellemzően felemás példája volt ennek 583