AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Nagy Csaba: Vándoriparos szervezkedés kezdetei Nyugat-Európában. A Párizsi Magyar Jótékony Egylet története 1843—1852

Ha az idézetteket összevetjük a PMJE 1848-ban kinyomtatott alapszabályával, láthatjuk, hogy az egylet lényegét jelentő segélyezés már ekkor, 1843-ban megvalósult. Sőt cikkében Egressy arra is utalt, hogy az egylet (a továbbiakban maradjunk ennél a meghatározásnál, hiszen immár indokolt) az önképzésnek is teret kíván adni, néhány hazai hírlap és irodalmi folyóirat megrendelésével. Ebbéli törekvését patrónusa, a pesti színházi világból Párizsba vetődött Kunwald úr is támogatja, aki a rue des Pyramides 2. szám alatti gazdag magyar könyvtárral rendelkező lakásán olvasókört kíván szervezni honfitársai számára.

18 Petrichevich Horváth Lázár, a Honderű szerkesztője nyomban megküldte lapját Párizsba, azzal a megjegyzéssel, hogy egy évig nem fogad el érte pénzt, sőt az előfizetési díjat felajánlotta a ,,párisi szűkölködő magyarok segítségére kamatozandó tőke" javára. Nemes gesztusát csakhamar követte a Pesti Hírlap tudós szerkesztője, Szalay László is. A Honderű és benne Egressy cikke a reformkori sajtótermékek közül elsőként adott hírt vándoriparosaink külföldi szervezkedéséről, ami jelentőségét még akkor is emeli, ha egy szót sem ejtett iparosaink nehézségeiről és a hazai céhrendszerrel szemben érzett keserűségéről. Nem így az 1844 nyarán Párizsba érkező Erdélyi János. Az európai körúton levő költő szociális érzékenysége — valahányszor a francia munkásság nyomorával találkozott — hangot kapott útibeszámolóiban. Erdélyi az operai ós színházi látogatások szüneteiben felkereste azokat a drága bérű, papírfalú padlásszobákat is, ahol a tanulók és a kezdő művészek mellett kézművesek didergik végig a telet, némi melegért a füstelvezető csövekhez tapadva.,, Ki gyönyörködik a szegények örömében, soha szebbet nem láthat, mint Parisban", ahol — mint írja — ,,vajh mennyi a nyomorult, ügyefogyott, szerencsétlen vagy bűnös..., kinek úgyszólván, csontjain van hűlve a bőr, mint hidegés éhségkínozta képeikből olvasható."

19 Erdélyi, talán éppen Egressy tudósítása nyomán, meglátogatta a néhány száz fős magyar kolóniát is, de az egyesülésnek nyomát sem lelte. Annyit ugyan ő is tapasztalt, hogy a magyarok ,,fél- vagy negyed- vagy nyolcadrész miveltséggel, élet- és világismerettel vetődvén, e ,Pokol-Párisba', mint vademberek, csupa félelemből is, hogy rá ne szedessenek, szeretik egymást, s megvan bennök az a kegyes érzés, hogy ha valamelyik beteg vagy szűkölködik, mindent elkövetnek egymásért", csakhogy e társaság ettől még nem nevezhető egyletnek. Annál is kevésbé, mivel a Párizsba nagyobb tömegben érkező magyarok közül az iparosok mindössze 150 főt képviselnek (többségük szabó, szűcs és asztalos), ez pedig kevés ahhoz, hogy egyletet alapítsanak.

20 Véleményében Erdélyit bizonyára a formák befolyásolták, vagyis az a tény, hogy a laza keretű szövetséget nem papíron rögzített szabályok vezérelték, s működését sem szentesítette hatósági pecsét, tehát illegálisan tevékenykedett. Iparosainkban ugyan meg volt a szándók, hogy egyletüket törvényesítsek, csakhogy ebbéli igyekezetük mindahányszor megtört gróf 18. Uo. Kunwald személyéről mindössze annyit tudunk, hogy a magyarok közül feltehetően ő készített először daguerotypiát. 19. Erdélyi i. m. 153. o. 20. Uo. 145. o. 496