AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Magyarok és idegenek a törökelleni felszabadító háború korszakában (1683-1699)

segédhad is, mely a hozzá kapcsolódó ellátóréteggel együtt nem autochton ugyan, de nem számos és nem is állandó: mivel ez közvetlenül a királyhoz kapcsolódik, az alkotmányon kívül is az országgal asszociált viszonyban van. Ezt a hatalmi szerkezetet a Királyi Magyarország, illetve Erdély de­markációs vonala csak úgy választja el, hogy ez az autochton társadalom fennmarad a török megszállta területen is, ameddig csak szervének, a me­gyének hatalma elér. A másik hatalmi szervezet a megszálló töröké, mely az országlakosoktól élesen elváló eszmekörrel tartózkodik itt és szolgálja a szultánt, egy részben mohamedán, részben balkáni keresztény ellátóréteggel, mely szintén idegen és nem tartozik a magyar országlakosok társadalmához, hanem a törökkel képez egységet. Ez a török hatalmi struktúra, különösen délen, akarva­akaratlanul is, állandóan pusztítja az autochton struktúrát, és balkáni jö­vevényekkel népesíti be, a pásztorkodás fokán, síkvidéki területeket. A fel­szabadító háború ennek a kettősségnek a felszámolásáért is folyik, de egy­részt a török teljes militarizáltsága miatt is, francia szövetségesének erő­megosztó tevékenysége miatt is, ez csak nagyon nehezen és roppant véráldo­zat árán mehet végbe. így kerül az ország területére egy új, nyelvében főleg német, katonai eredetű új társadalmi szerkezet. Ez az új szervezet eleve nem ellenséges a magyar nemesi-rendi társadalommal, sőt, egyes tagjaiban barátságos és be­illeszkedésre törekszik, de mégis attól eltérő, és csupán az uralkodó személye és a vallási azonosság a közös kapocs. Ebből a társadalmi csoportból még­sem lesz a törökhöz hasonló hatalmi struktúra, mert tagjai eredetük szerint, a magyar társadalom hasonló rétegeivel kontaktust keresnek (ennek külső megnyilvánulása az indigenátus vagy a polgárjog megszerzése). Az, hogy az új betelepülők súlypontja ebben a korszakban elsősorban a városokban van, és hogy a visszafoglalt városokra döntően rányomják a bélyegüket, annak a ténynek a folyománya, hogy számarányuk ebben a rétegben nagyobb, mint az autochtonoké. Azonkívül ez a német jellegű nyugati katonai struktúra erősen mobil és nagy visszavándorlási tendenciát is mutat ebben az időben. Egészen más a keleti keresztények társadalmi szervezete, melynek csak egy kis része találja meg az utat a nemesi rendi vagy a nyugati katonai kö­zösségek felé. Zöme egy nagyszámú, zárt ós I. Lipót által privilegizált testü­letté lesz, mely abban a pillanatban, amikor az autochton társadalmi közös­ség megpróbálja beilleszteni a saját, megyén nyugvó szervezetébe, ellensé­gessé válik. Ez valóban idegen szervezet, melyet csak egyetlen pont: a török iránt érzett ellenszenv egyesít ideig-óráig a másik két társadalmi szervezet­tel. Az alapprobléma abban van, hogy ez a struktúra nagyon népes, jól vezetett és ellenállóképes is, és azokra a népcsoportokra, melyek szintén az ortodoxiából jöttek de az egyházi unió révén az Archiregnum-koncepció számára már megnyerhetőknek mutatkoztak, állandó hatást gyakorol az elkülönülés irányába. Ez annál is inkább erős, mert ezeknek a népcsoportok­nak gyenge a magyar nemesi-rendi társadalomba beintegrálható rétege és amellett az országnak olyan részein helyezkednek el, ahol a magyar nemesi­rendi társadalom képviselői nagyobbára nem a római katolikus, hanem a protestáns vallás képviselői, ami a távolságot — a szertartás saját nyelv­használata réven — csak fokozza, és ahol a nyelvkérdés emiatt kiélezettebb. 456

Next

/
Thumbnails
Contents