AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Magyarok és idegenek a törökelleni felszabadító háború korszakában (1683-1699)

azonban a Hofkammer által behozott tiroli, csehnémet, bajor bányászok, kik katolikusok, más színt képviselnek, mint az autochton, nagyrészt szász és sziléziai eredetű, zömmel evangélikus, és csak nemrég konvertálni kezdő németek. E városok lakossága, bármily származású, saját belső ügyeivel van elfoglalva: de tudja, hogy városai gyenge faerődítései ellenére is békében élhet, mert a császár-király a bányavárosokat feltétlenül meg fogja védeni. Izolált szigetek a bányavárosok, erősen befelé fordult élettel ebben az időben. A városokban a szláv elem is megjelent már, de még a legtöbb helyen kisebbség; legkevesebben a valódi magyar nyelvű magyarok vannak. Ezért a rendi befolyás szerény; a királyi kormányzat számít e városok polgárainak támogatására és méginkább számít a bányaigazgatás tisztviselőkarára, mely teljesen tőle függ. A nyugati határszél németjei ismét mások. Alapjuk osztrák-bajor: egyreszük az örökös tartományokból átjött protestáns exuláns, zömük azonban katolikus. Az ország más részeihez képest jólétben élnek itt az uradalmak jobbágyai is, mert az 1683. évet leszámítva ezt a területet a török aránylag ritkán látogatta. A bécsi Udvari Kamara itt is bizonyos uradalmak területét illetően fennhatósági igényekkel lép fel, de a lakosság tudatában alig mutathatók ki annak a jelei, hogy idegenek lennének a Magyar Királyság alattvalói jogviszonyától; különösen a szabad királyi városok polgárai „Hungarus" tudatúak. A német származású és nyelvű polgári és mezővárosi szabados elem a Felvidéken is, de különösen a Szepességben, noha privilégiumaihoz ragaszkodik, Hungarus-öntudatú. A közügyek iránti érdeklődés ebben a népességrészben megvan: különösen az evangélikus vallásúak igen érzékenyek a vallásszabadság kérdésében és ez közelebb hozza őket a szintén protestáns, de helvét hitvallású magyar elégületlenekhez. A vallási kérdés így közösségi alapot teremt a két népelem közt, s mivel a magyarok között több a nemesi elem részesedése, az irányítás is az ő kezükön van. Felső-Magyarországon, az ország északkeleti részén, a politikai helyzetben döntő tényező a kormányzat mindenkori valláspolitikája. Nem elhanyagolható kérdés Felső-Magyarországé. A Partium Superiorum megkülönböztetés már az 1554. évi 16. törvénycikkben előfordul, úgyszintén az „in inferioribus comitatibus eis et ultra Danubianis" kifejezés is, mely Alsó-Magyarországot jelenti. A regionális központ Felső-Magyarország esetében Kassa, Alsó-Magyarországéban Pozsony. De e földrajzi megosztás — noha éppen a felszabadító háború idején egy tervezett reform hármas egységgé kívánja osztani az országot — az etnikai öntudatra kevéssé van hatással, de eltérő szellemi alkatot, főként az uralkodóhoz való viszonyulást mégis jelent. Felső-Magyarországot a kormányzat észrevehetően „renitens" ként kezeli, mert az elégületlenség ott élesebb, mint Alsó-Magyarországon. Nyelvileg mindkét terület kevert lakosságú, de Alsó-Magyaroszágon a hangadók inkább a katolikus, Felső-Magyarországon pedig a protestáns nemesek. Mindkét területen e hangadó nemesek magyarok, származásra és nyelvhasználatra egyaránt; a különbség inkább a politikai állásfogalalásra hat ki, magát az identitástudatot nem érinti: egymás magyarságát nem vonják kétségbe és mindkét csoport önmagát tartja a jobb hazafinak jobb „patriae filius"-nak. Mivel a veszélytudat az alsó-magyarországiakban erősebb volt, 440