AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fülep Katalin: A feketehalmi oklevél. Diplomatikai és forrástani vizsgálat

oklevél kiállítását indokoló tények elbeszélése. Itt mondja el a fejedelem utalás formájában, hogy a székely nemzet nagyobb része, azaz a közszékelyek hogyan vesztették el szabadságukat és vettettek jobbágyi állapotra, felidézi régi hűségüket, szolgálataikat és mindenkori serénységüket a haza szolgálatában. A dispositioban összesen tíz pontban kinyilvánítja akaratát, hogy milyen feltételek mellett adja meg a szabadságot. A sanctioban a szabadság megvonásával fenyegeti meg a feltételek megszegőit, majd az oklevél megerősítési módjának, a corroborationak megjelölése következik. Itt említi a megpecsételés formáját: a függő és közhitelű pecsétet. Az aláírókra (subscriptiones) nézve fentebb már említettük, hogy valószínűleg nemcsak a fejedelem, hanem a kancellár is aláírta az eredetit, a másolaton semmiféle aláírás, vagy annak jelzése nem szerepel. A dátumban pontosan megadja, hogy a Feketehalom melletti táborban 1595 szeptember 15-én kelt az oklevél. Az apprecatio, azaz a záró fohász, vagy kívánság, mely akár csak egy szóból is állhat, hiányzik a másolatból, talán az eredeti sem tartalmazta.

1492 A másolat elírásai arra engednek következtetni, hogy az eredeti oklevél latin nyelvű volt, s a tévedések részben a kicsit bizonytalanabb latin tudás (pl. Armamentarium helyett Armentarium; preter helyett propter stb.), vagy pusztán sietségből eredő figyelmetlenség, félreolvasás következményei (pl. ab Hunnis helyett: ab huius). Sietségre vallanak a kissé hullámzó, egyenetlen sorok is. Szentpétery Imre szerint „a helyesírási eltérések az átiratokban sem tekinthetők hibáknak, ... ha nem okoznak zavart, még tévedéseknek sem."

150 Jelenesetben pedig nem is egy hitelesítő oklevélbe foglalt átiratról, hanem magáncélú másolatról van szó. Szentpétery a középkori oklevelekkel kapcsolatban pontosan meghatározta azt is, hogy mi a hiba, az eltérés, ill. a nem szándékos és a célzatos hamisítási jellegű változtatás.

151 Ezt figyelembe véve elmondhatjuk, hogy az oklevelünkben előforduló íráshibáknak csupán egyike erősen értelemzavaró (ab huius ~ ab Hunnis). Olyan jogi tévedés azonban, mely a diploma jogi bizonyíték és biztosíték jellegét kifogásolhatóvá tenné, nem fordul elő benne. Megfigyelhető az oklevélben az áttekinthetőségre törekvés is: az intitulatio és a diploma egyes pontjainak kiemelése; díszesebb kezdőbetűk használata. Javításnak, törlésnek, vagy betoldásnak nyomát sem találjuk, ami az íráskép, a helyesírási sajátságok és az § mellett szintén azt bizonyítja, hogy másolója nem a fogalmazványról, hanem már egy tisztázott példányról, ill. a körülmények ismeretében valószínű, hogy az eredetiről másolt, s hűségre törekedett. A kötet korabeli possessora Pistháky volt, a diplomát 149a A görgényi gyalogok számára 1590 szept. 22-én kiadott oklevél szerkezete megegyezik az 1595-ös privilégiuméval, de természetesen ebben az adománylevélben a fejedelem még korábbi címeit használja. A contextus részben az arenga ugyanúgy hiányzik, ill. „quod"-dal kapcsolódik a narratióhoz, melyben az érdemek felsorolása helyett a panaszokat írja le az oklevéladó. Majd a dispositio következik hosszan, a sanctio azonban hiányzik, s a corroboratioban nem említi a megpecsételés módját, egyebekben megegyezik a fent említett diplomával. 150. Szentpétery Imre: A középkori oklevélátiratok hibáinak elemzése. = Klny. a Melich-Emlékkönyvből. 404. 1. 151. Szentpétery i. m. 405.1. 278