AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fülep Katalin: A feketehalmi oklevél. Diplomatikai és forrástani vizsgálat

a fekete-halmi táborban... Az okmány még lappang, s a nemes gróf [ti. Kemény] nem ismerte Baranyai Decsinek terjedelmes, csaknem szószerinti fordítását... s nem vette figyelembe, hogy a deczemberi fehérvári gyűlés is szól ez okmány létezéséről."

74 Szilágyi tehát magyar nyelvűnek tartotta az eredeti diplomát, melyet — szerinte — Baranyai fordított latinra. Kemény József a szabadságlevél kiadása kérdésében kétféle véleményt nyilvánított. Az „Erdélyország történetei tára" 1837-ben az ő és Nagyajtai Kovács István szerkesztésében megjelent I. kötetében Bors János krónikájához írt bevezetésében a következőképpen foglalt állást az oklevéllel kapcsolatban: „Szabadságot ígért s adott a II. János [ti. János Zsigmond] alatt jobbágyokká tétetett székelyeknek, s azokkal nagyon megszaporítván hadát Oláhországba vagy Havasalföldébe nyomult.. ."

75 Valamivel lejjebb ugyanezt a felfogását erősíti meg egy mondatában: „Mihály havasalföldi vajda ellenségképpen Erdélybe jött, és szabadság ígéretével magához kapcsolván sok székelyeket is, (kik miután Zsigmonddal Havasalföldéből győzedelmesen hazatértek vala, ismét [kiem. tőlem — F. K.] jobbágyokká tétettek)..."

76 A fentiekkel ellentétes állásfoglalását a Weiss Mihály művéhez fűzött jegyzetei egyikében találjuk. A Deutsche Fundgruben zur Geschichte Siebenbürgens, Neue Folge című kötet már Kemény halála után, 1860-ban jelent meg, de összeállítója, Eugen Trauschenfels megjegyzi az előszóban,

77 hogy a jegyzeteket még Kemény állította össze, ő csak közreadja. A 148. oldalon a csillag alatti jegyzetben tehát Kemény ellenkező véleményét olvashatjuk: „Wo ist die Urkunde hierüber? — Weiss hat sich hier geirrt, denn Sigmund Bathori versprach nur den Seklern die Wiederertheilung ihrer alten Freiheiten

78 — dieses beweisen die Artikel des am 3. Dezember 1595 zu Weissenburg abgehaltenen siebenbürger Landtages." Ezt az országgyűlési határozatot, melyre más történészeink éppen azért hivatkoznak, mert annak 15. pontja minden kétségüket eloszlatja a diploma kiadását illetően, hiszen csak azt lehet semmissé nyilvánítani, ami előzőleg létezett, Kemény szintén jól ismerte. A Bors János krónikáját közlő kötetben ugyanis a szerkesztők ezt is megjelentették. Hogy ennek ellenére a 4. kötetben ellenkező felfogást vallott, talán azzal magyarázható, hogy valami oknál fogva elbizonytalanodott ebben a kérdésben, s azért változtatta meg a véleményét. Jakab Elek álláspontját az „Udvarhely vármegye története" című művében fejti ki. Említi, hogy az MTA Kézirattárában van Báthorynak egy 1595-ből származó magyar nyelvű, tíz pontból álló oklevele, amit „úgy látszik deczemberben"

19 [kiem. tőlem — F. K.] adott ki a székelyek számára. A továbbiakban elég részletesen ismerteti a privilégium tartalmát, majd 74. EOE III. köt. 357. 1., 1. jegyzet és: Szilágyi Sándor: Erdélyország története tekintettel mivelődésére. Pest, 1866. 448 — 449. 1. 75. Erdélyország történetei tára. i. m. I. köt. 173 — 174. 1. 76. I. m. 176. 1. 77. Deutsche Fundgruben, Neue Folge i. m. Vorrede 1. 1. 78. EOE III. köt. 357. 1., 1. jegyzetben Szilágyi Sándor is említi Kemény eme kételyét. 79. Jakab —Szádeczky i. m. 294.1. 258