AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

II. Az OSZK történetéből és munkájából - Kastaly Beatrix: Új kutatási eredmények a könyvtári restaurálás területén

A RESTAURÁLÁS TECHNOLÓGIÁJÁNAK FEJLESZTÉSÉRE IRÁNYULÓ KUTATÓMUNKA Enzimek alkalmazása a restaurálásban A restaurálandó dokumentumokról gyakran kell a régi ragasztóanyagokat vagy szennyező foltokat eltávolítani. A papír enyvezésére, a lapok javítására és kötésére a leggyakrabban használt anyagok az enyv és különféle növényi keményítők voltak. Az enyv a fehérjék közé tartozik; a könyvek anyagai között más típusú fehérjék is vannak, pl. a műnyomó papírok felületéhez a mázréteget kazein (tejfehérje) köti oda, a kódexek miniatúráinak alapozásához tojásfehérjét használtak, a pergamen és a bőr alkotórésze a kollagén-fehérje. A szerves eredetű szennyező foltok lehetnek fehérjék, zsíros-olajos jellegűek vagy a zsír és fehérje keveredéséből jönnek létre (pl. ujjnyomok, amelyek port is megkötnek.) Áz említett keményítők, fehérjék és zsírok eltávolítása a restaurátor számára többnyire nagy gondot jelent, mivel ezek az anyagok vízben általában nem oldódnak, csak különböző — a papírt károsító — vegyületek oldataiban vagy — az egészségre ártalmas — szerves oldószerekben oldhatók többé-kevésbé. így vonzó új lehetőségként jelent meg az enzimek alkalmazása a szerves anyagok lebontására. Az enzimek az élő szervezetek sejtjei által termelt fehérjevegyületek, amelyek fehérjék, szénhidrátok és zsírok bontását segítik elő az élő szervezetekben, de azokon kívül is képesek működni. Jellemzőjük a nagyfokú specifikusság, vagyis, hogy egy enzim csak egy bizonyos anyag egy bizonyos kémiai reakcióját teszi lehetővé, ill. gyorsítja meg. 1970-ben a szakirodalomban megjelent egy fehérjebontó enzim alkalmazásának híre,

14 és ez adta az ötletet, hogy a régi újságokon levő, keményítővel felragasztott javítócsíkok, illetve a keményítő eltávolítására kemónyítőbontó enzimet, oc-amilázt használjunk. Az első kísérletek eredményesek voltak: a Chinoin gyártól kapott amiláz 40 °C körüli hőmérsékletű, 7,2 pH-jú csaj)vízben a keményítőt 10—15 perc alatt vízben oldódó cukrokká bontotta szét. Később a textiliparban használatos, folyékony amilázkészítményeket (Rapidaze, Aquazym, Termozym) próbáltunk ki, használatuk szintén sikeres volt. Jelenleg az Aquazym-mal dolgozunk, ami fehérjebontó enzimet is tartalmaz (kísérleteink szerint a tojásfehérjét kevésbé, a tejfehérjét teljesen szétbontja). Ipari enzimkészítmény az Alcalase nevű fehérjebontó enzim is, amit a mosószergyártásban alkalmaznak. Ezen ipari előállítású (baktóriumok és penészek által termelt) és ipari célra készített enzimek kevésbé érzékenyek a használat körülményeire mint a tiszta készítmények, sőt egyesek számára a magasabb hőmérséklet kedvezőbb is. így az Aquazym és az Alcalase egyaránt 50—60 °C-on. az Aquazym enyhén savas (pH=6—7), az Alcalase lúgos közegben a leghatékonyabb. Ugyanakkor, mivel összetételük nem pontosan ismert, nem alkalmazhatók minden esetben. Kísérle14. Wendelbo, 0.—

Fosse, J.: Protein „Surgery". = Beataurator. 1970. 4. 246—248. p. 196