AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

II. Az OSZK történetéből és munkájából - Kastaly Beatrix: Új kutatási eredmények a könyvtári restaurálás területén

Űj kutatási eredmények a könyvtári restaurálás területén KASTALY BEATRIX A restaurálás területén folytatott kutató-fejlesztő munka az OSZK­ban az elmúlt tíz évben bontakozott ki. Sorra alakultak ki az e tevékenységet lehetővé tevő feltételek: 1973-ban költözött a hírlaprestauráló csoport új műhelybe, ahol laboratóriumi részt is be lehetett rendezni; ugyanabban az évben végzett a csoport vezetője az ELTE kémia tanári szakán; be lehetett szerezni a legszükségesebb laboratóriumi és anyagvizsgálati eszkö­zöket és az analitikai valamint a restaurálás technológiáját fejlesztő munká­hoz szükséges anyagokat, vegyszereket. 1978-ban egy vegyésztechnikust, 1981-ben pedig egy vegyészmérnököt is tudtunk alkalmazni. Szükséges volt, hogy megismerjük más országok restaurálási eljárásait, a kutatással foglalkozók témáit és módszereit, hogy a nálunk fölmerülő kérdésekre könnyebben és jobban tudjunk válaszolni, és ne ismételjünk meg már elvégzett kutatásokat. Ezért — mint már korábban is — rend­szeresen olvassuk és fordítjuk a szakirodalmat. Minden európai (nemzet­közi) könyv- és papírrestaurátor szervezettel van kapcsolatunk, és ha lehetséges, részt veszünk konferenciáikon (1978 Zágráb: az ICOM Konzer­válási Bizottsága; 1980,1982 Lipcse, ill. Prága: a szocialista országok nemzeti könyvtári restauráló műhely-vezetői; 1980 Cambridge: Institute of Paper Conservation; 1983 Hága :IADA; 1981,1983 Veszprém:KMI nemzetközi res­taurátor szemináriumai), de legalább az előadások anyagát megszerezzük. Lehetőségünk volt különböző időtartamú és célú tanulmányutakra is: a három vegyész képzettségű restaurátor járt a szerb, bolgár és NDK-beli nemzeti könyvtárakban, a madridi országos restauráló és kutató központban, a francia és holland restaurálási kutató központokban, valamint Koppenhá­gában, Leningrádban, Angliában és Írországban könyvtárak, levéltárak és múzeumok restauráló műhelyeiben és restaurátorképzéssel foglalkozó isko­lákban. A szakirodalomból és a tanulmányutakon megismert új anyagokat és eljárásokat kipróbáljuk, alkalmazzuk saját problémáinkra és továbbfejleszt­jük őket. Emellett elvégezzük a restaurálandó könyvek, papírok vizsgálatát és azokat az anyagvizsgálatokat, ellenőrző méréseket, amelyek a gyakorlati munka során restauráló műhelyeinkben szükségesnek mutatkoznak. Ku­tatásokat végzünk egy-egy kérdés alaposabb megismerése céljából, a meg­előző vagy helyreállító állományvédelem területén. Mivel sok, ritkábban 185

Next

/
Thumbnails
Contents