AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

II. Az OSZK történetéből és munkájából - Németh Mária: Az OSZK állományvédelmi tervei és tevékenysége a két világháború között

Misángyi egy évvel később adott véleményében utalt arra, hogy a szakemberek előtt ismeretes, hogy ,,a részben vagy egészben faköszörületből előállított papiros, valamint a nem eléggé tiszta minőségben feltárt cellulózából készült papirosok is kisebb nagyobb lignin tartalmuknál fogva káros kémiai átalakuláson mennek át", de a szakirodalomban nem talált megfelelő konzerválási eljárásra. Ezért maga folytatott kísérleteket. Preventív megoldásként a sötét és hűvös helyen történő, valamint a „csukott", szoros tárolást javasolja, mert a világosság, a napsugár, a laza kötegekbe behatoló levegő (oxigén), a papírt erősen károsítja. Az újságokat mielőbb be kell köttetni, és „ha lehet még kéregpapirosból készült tokba is elhelyezni." A már romlásnak indult papirosanyag esetében az elveszett mechanikai tartósságot és a kémiai tartósságot szükséges biztosítani. Ennek érdekében a konzerválásra kerülő papírt — permetezés vagy ecsetelés segítségével — átlátszó réteggel kell bevonni. Olyan anyag, amely a mechanikai tartósságot növeli már rendelkezésre áll, de a kémiai állandóság megtartását még nem tudták eddig megoldani. E feladat elvégzésére Misángyi Vajdaffy Aladár műegyetemi c. rendkívüli tanárt kérte fel. Az ő kísérleteinek eredményeként „sikerült a cellulózának alkoholban képzett származékát, az athyl-cellulózát mint olyan anyagot keresni ki, amely szándékosan erős lúg hatásoknak éppúgy, mint szándékosan erős savhatásoknak, de a magas hőhatásoknak is ... jól tudott ellenállni, amellett, hogy az ezen anyaggal bevont papirosokon általam végzett kísérletek a napfény bomlasztó hatását utánzó, de igen erős kvarclámpa megvilágítások után is kiválóan jó eredményt mutattak." Misángyi azt javasolta, hogy a könyvtár vegye fel Vajdaffyval a közvetlen kapcsolatot, aki a végzendő munkák ellenőrzését, az anyagbeszerzést stb. vállalná. Lukinich — megköszönve Misángyi útmutatását — sajnálattal állapítja meg, hogy „anyagiak híjján" csak a preventív megoldást elősegítő tanácsokat tudják követni (sajnos erre sem kerülhetett sor), és csak a viszonyok javultával lehet majd továbblépni. Ezen akció részletes bemutatását több tényező indokolja. Nagy jelentőségű, hogy közel hatvan éve, amikor még a szakirodalom sem foglalkozott a papír állagának megóvási lehetőségeivel, akkor Lukinich Imre már felvetette a problémát és a Műegyetem vállalkozott az ismertetett kísérletek elvégzésére. Lukinich érdemét nem kisebbíti a rossz gazdasági helyzet miatti visszalépés, de fokozza az a tény, hogy a kérdés már csak a második világháború utáni időkben került újra terítékre. Az is egyértelmű, hogy az adott szakvélemény mai ismereteink birtokában is megállja a helyét mind a romlás okának, mind pedig a konzerválás módjának meghatározásában. Az természetes, hogy hatvan év alatt az eljárások sokat fejlődtek, változtak, korszerűsödtek, de mindez az akkori álláspontot a legkevésbé sem kérdőjelezi meg. 1926 elején Akantiszhoz intézett levelében Lukinich világosan utalt arra, hogy a könyvtár az elégtelen dotáció miatt nem képes kötészetét elegendő munkával ellátni, ezért megengedte, hogy a műhely más tudományos intézmény számára is vállalhasson kötést. Ezt azonban nem számolhatják el önköltséges, hanem csak ennél magasabb, de a külső könyv148