AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1981. Budapest (1983)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Ambrus Zoltán az író és a könyvgyűjtő

könyvkereskedéseiben is, szeretne könyveket venni; de ehhez a Nemzet honoráriumai nem elégségesek. Marad főbázisnak a nagybácsi támogatása. Párizsban Ambrus megismerkedik az ottani irodalmi és művészeti élettel, de találkozik a kint élő magyar kolónia tagjaival is. Karlovszky Bertalan, Justh Zsigmond a barátai; egy időben ott tartózkodik Jászai Mari is. És ott barátkozik meg későbbi sógorával, Mihály Józseffel, a műfordító tanárral, az Egyetértés című lap munkatársával is. Főként természetesen tanul. Ott van a Sorbonne-on, az egyetemi előadásokon, de ott van mindenütt, ahol valamit látni, hallani, tapasztalni lehet. Olcsó kis szállóban lakik. Megfigyeli lakótársai életét. Ez számára később irodalmi és lélektani nyersanyag is, amit majd novelláiban dolgoz fel. De most még inkább tanul. Az sem dőlt el végérvényesen, hogy megmarad-e az irodalmi és színibírálatnál, vagy önállóan is fog-e írni? Gyermekkorában már írt verset, regényt, novellát; de most egyelőre inkább a bírálat foglalkoztatja még. A kor Párizsa nagyon alkalmas a tájékozódásra. 1885-ben vagyunk, tizennégy évvel egy Franciaország számára elvesztett háború és egy forradalom leverése után. A jobb- és a baloldal most is csatázik, az irodalmi, művészeti élet azonban pezseg, a gazdasági élet dinamikusan fejlődik. Párizs tele van emigránsokkal, bevándorlókkal, szerencselovagokkal; sokan a nemzeti kereteket szűknek érzik. Sok mindent lehet hallani a vendéglőkben ebéd vagy vacsora közben is. Társasági életre is sokféle mód nyílik. Számos későbbi novella és a háborúellenes A kém című kisregény élményanyaga itt, most rakódik le a lelkében. Egy esztendő telik el, amikorra hazatér Párizsból, hogy befejezze tanulmányait és újra elfoglalja íróasztalát a Földhitelintézetnél. Visszazökken a kerékvágásba, csakhogy.. . Aki hazatér Párizsból, óhatatlanul elégedetlen az itthoni állapotokkal. Az irodalom kevés ember ügye. A politika meddő szócséplés, frázis. El kellene érni a nagy nyugati országok kulturális színvonalát idehaza is, olvasóközönséget teremteni az újabb irodalom számára. . . A feladat az irodalomra várna: de a régi nagy írói nemzedékből már kevesen vannak. Petőfi, Vörösmarty már rég nem élnek; nemrég Arany is meghalt. Madách, Tompa, Kemény mind a sírban vannak már. Jókai van a zeniten, de ő nem igényel irodalmi vezetőszerepet, megelégszik a régebbi dicsőséggel. Az irodalmi életnek viszont kellene egy vezető személyiség. A fiatalokra vár, hogy irodalmi vezetőt válasszanak maguknak. Mert a közjogi, meddő vitákba merülő magyar társadalom számára nagyon fontos az olvasott és a deklamált szó: az irodalom és a színház. Nyelvében él a nemzet; most lenne meg a lehetősége annak, hogy a soknemzetiségű országban, a magyar nyelv potenciális fölényével, legalább a lényeges dolgokban, közös akaratot alakítson ki a nemzet. Ez az előrejutás útja, nem a vitatkozás. Az értelmiségi ifjúság vezérének szerepére a Párizsból jött Ambrus nagyon alkalmasnak látszik. Nyelveket beszél, egyetemes európai tájékozódású, ismeri helyünket a világban. Amellett szinte reprezentánsa a magyar értelmiségi középrétegnek. Nem az agrárvilágba visszahúzódó, mint Gozsdu vagy Justh, hanem urbánus. Nem mágnás, vagy mágnásorientált, bár sokban konzervatív. Nem újabb bevándorló, asszimilált, hanem gyökeresen 522