AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1981. Budapest (1983)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Somkuti Gabriella: Újfalvy Krisztina és könyvtára. Egy elfeledett 18. századi költón?

Századunkban Pintér Jenő írt cikket a felvilágosodás korának lantpengető asszonyairól. A téma lekicsinylő kezelése azonban már a bevezetőből is kitetszik: „A férfiak erős hangú lantpengetése mellett fel-felhangzott egy-egy gyönge hölgyi hangicsálás."

53 Űjfalvy Krisztináról azt írja, hogy „néhány verse, korához mérve, ügyes kis alkotás. . . . Tagadhatatlan, hogy van érzés költeményeiben, de ez még kevés ahhoz, hogy valaki poéta lehessen. Érzelmeit és gondolatait nem tudja megfelelő könnyedséggel kifejezni. Ahhoz, hogy csak némileg is lelkünkbe tudjon markolni, túlságosan sokat elmélkedik. Gondolatait, kifejezéseit, képeit egyre ismétli."

54 Irodalomtörténetében Űjfalvy Krisztinát csak mint Molnár Borbála levelezőpartnerét említi s értékelése szerint a kor nőköltői közül Molnár Borbála vitte legtöbbre. A 20-as években Halász Gábor szép esszéje kelti új életre a három költőnőt: Molnár Borbálát, Űjfalvy Krisztinát és Dukai Takács Juditot.

55 ítélete biztos ízlésen nyugszik: szerinte Molnár Borbála költészete „inkább józan, elmélkedő verselés, mint belsőleg átérzett lírai vallomás. . . . Sokkal több szín volt életében és verseiben barátnőjének, Űjfalvy Krisztinának. . . . Minden érzelgősség nélküli finom melankólia színezi ezeket a költeményeket, amelyek, mint egy rokonszenves és érdekes egyéniség vallomásai, megérdemelnék, hogy ne merüljenek végkép feledésbe." Dukai Takács Juditról szólva megállapítja: ,,Ma ő a legismertebb a három nő között és a legtöbbre tartott, bár hangja nem éri el Űjfalvy Krisztina finomságát." A felszabadulás után megjelent irodalomtörténeti kézikönyvünk nem foglalkozik Űjfalvy Krisztinával; neve ezúttal is csak a Molnár Borbálával való levelezés kapcsán merül fel. Weöres Sándor azonban felveszi két versét ,,a magyar költészet rejtett értékeiből" merített antológiájába s elismerően szól róla: ,,A vontatott vitánál [célzás a Barátsági vetélkedésre] sokkal frissebbek rövid, szeszélyes dalai. Kifejezései élesek, szinte vágnak. A korszak poéta-asszonyai között ő a leghivatottabb, legműveltebb, legeszesebb. Vályi Klára, vagy Fábián Julianna női praktikája, madárszerű kedvességgel körültekintő ravaszsága hiányik belőle: valódi jellem. Sokat szenvedett és nyílt lélekből fakadnak melodikus ariettái."

56 Felidézve Űjfalvy Krisztina személyét, felvillantva költői értékeit, csak sajnálni tudjuk, hogy ez az eredeti tehetség a családi és társadalmi megkötöttségek miatt, nélkülözve a nagyobb műveltség, az európai látókör megszerzésének lehetőségét, nem bontakozhatott ki igazán s amit alkotott, az 53. Pintér Jenő: Régi magyar írónők. = Jövőnk, 1928. 12 —15. 1. A felsorolt költőnők: Molnár Borbála, Fábián Julianna, Vályi Klára, Újfalvi Krisztina, Dukai Takács Judit. 54. I. m. 14. 1. — E cikkel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy Pintér azt már másodszor írta meg: ugyanezzel a címmel jelent meg már írása 1911-ben is (Kultúra, 1911. 10. sz. aug. 25. 479 — 480. 1.) Ebben még elmarasztalóbb ítélete: „Valami nagy elragadtatással nem lehet nyilatkozni Űjfalvy Krisztina költeményeiről. . . . Nagyon egyhangú. Emlegeti a nyájas holdat, boldog magánosságot, szép estéket, . . . Strófái gyakran kiállhatatlan döcögésűek. . . Szóval távolról sem olyan eredeti tehetség, aminőnek egyes irodalomtörténetírók szerették volna — jóakaratúlag — feltüntetni." 55. Halász Gábor: Magyar költőnők. = Tükör, 1937. 4. sz. 276 — 278. I. 56. Id. antológia, 408. 1. 458