AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1981. Budapest (1983)

II. Az OSZK történetéből és terveiből - Zircz Péter: Az Országos Széchényi Könyvtár szolgáltatásai. Helyzetkép és teendők a kilencvenes évekig

— az Operaház által jelenleg elfoglalt részt is számításba véve — mintegy 800 ezer kötet, a partner-könyvtárak közül kettőé ennek kétszerese, a har­madik ezzel azonos). A Könyvtárak Központi Nyilvántartása az 1976. évi könyvtári tvr. egyik rendelkezésének végrehajtásaként vette kezdetét, 1978-ban. Célja: felvilágosítást adni a könyvtárak (különböző típusok, egyéb megkülönböz­tető jegyek) szerinti számáról, megoszlásáról, legfontosabb adataikról, állományuk összetételéről, szolgáltatásaikról. A lebonyolított és (idén) be­fejeződött adatgyűjtés eredményeként a nyilvántartás kiépített- és szol­gáltatóképes (több ízben szolgáltatott már összeállításokat minisztériumi, KMK és egyéb igényekre). Az adatgyűjtés leglátványosabb eredménye annak megállapítása, hogy az alapul vett — nem túl szigorú kritériumok alapján — országunkban mintegy 2800 intézmény tekinthető könyvtár­nak, szemben az eddig szívesen emlegetett 16 — 18 ezerrel. A Nyilvántartás első, publikus terméke: a könyvtárak címét, legfon­tosabb adatait tartalmazó jegyzék nyomdában van. A Nyilvántartás ada­tainak felfrissítése után a Könyvtári Minerva új kiadását tervezzük. Megjegyzés: a Nyilvántartás adatait fénylyukkártyákra rögzítettük, a későbbiekben kézenfekvő teendőnek látszik az adatoknak saját minikom­puterünk memóriájába való betáplálása. TECHNIKAI JELLEGŰ ORSZÁGOS SZOLGÁLTATÁSOK Általános problémák Minden fajta technikai szolgáltatásunk alapvető gondja a meglevő ké­szülékek, gépi berendezések elavultsága, elhasználódása, hiánya. Meglevő gépparkjával az OSZK csak ideig-óráig képes üzemeit komolyabb akadozá­sok nélkül fenntartani, a pótalkatrészek beszerzése, házi vagy külső elő­állíttatása (mert sok esetben nem gyártják már őket) bonyolult folyamat. A nehézségeket fokozza az országszerte — a legkülönbözőbb importanyagok vonatkozásában tapasztalható — hiány. Mikrokép-technikai laboratóriu­munk vonatkozásában új gépek szükségesek a Pentakta-lánc kiegészítésére, az elhasználódott előhívó berendezések pótlására, restaurálási tekintetben pedig az új (vári) restauráló laboratórium berendezéseihez. Az ezeken felül jelentkező igényekre csak utalni kívánunk: szükség van gyorsmásolókra (egy kivételével gyorsmásoló automatáink elöregedtek, sűrűn meghibásod­nak), a sokszorosító üzem rekonstrukciójának szükségességét már említet­tük, de szükség lenne a könyvkötészet lényeges bővítésére, elektronikus író­automatákra stb. Igényeink e teljes listájának kielégítése a mai körülmények között alig­ha várható, de a legfontosabbak között kell említenünk a mikroképtechniká­val és a restaurálással összefüggőket, mert ezek nélkül sem külső — köz­ponti — szolgáltatásaink folyamatosságát, sem a saját céljainkra végzett állományvédelmi munkálat továbbfolytatását nem leszünk képesek biz­tosítani. 201

Next

/
Thumbnails
Contents