AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1981. Budapest (1983)

I. Az OSZK 1981-ben - Papp István: A Könyvtártudományi és Módszertani Központ tevékenysége 1981-ben

Tripolszky László, Varsányi Gyula, Virágh F. Éva újságírók, tévé- és rádió­szerkesztők jutalomban részesültek. Az év során két alkalommal közreadtuk a Könyvtár és Művelődés (könyvtárügyi információk vezetőknek) című kiadványunkat. Az első a IV. Országos Könyvtárügyi Konferencia sajtóvisszhangjának szemléje volt (megjelent 800 példányban), a második ugyancsak a konferenciával foglal­kozott: közreadta a Könyvtáros c. folyóiratban megjelent beszámolókat és beszédeket, továbbá a konferencia ajánlásait (az érdeklődésre való tekin­tettel 1500 példányban jelent meg). 1981. márciusában a Művelődési Minisztérium Közgyűjteményi Fő­osztálya a Munkásmozgalmi Múzeumban országos sajtótájékoztatót tartott, amelynek megszervezésében (kiállítási anyagok összegyűjtése, elrendezése, a könyvtárügyi információk megírása) aktívan részt vettünk. Olvasómozgalmak Az olvasómozgalmak közül a legnagyobb figyelmet a KISZ KB és társszervei által meghirdetett „Művelt ifjúságért, korszerű műveltségért" c. program olvasópályázatára fordítottuk: egész évben folyamatosan tá­mogattuk, majd az országos könyvtári propagandabizottsággal együttmű­ködve értékeltük az Olvasó Ifjúságért pályázat első fordulójára küldött megyei jelentéseket, s javaslatot tettünk az országos jutalmazásokra. A KISZ KB felkérésére kidolgoztuk a pályázat második, illetve harmadik évének programtervét. Részt vettünk a Műszaki és Közgazdasági Könyvnapokra hirdetett pályázat szervezésében és értékelésében. A Bartók-centenárium népszerűsí­tésére a FSZEK Bartók-albumát juttattuk el a nagyobb közművelődési könyvtárakhoz. A kiemelt évfordulókról megemlékeztünk az irányításunk­kal készülő Eseménynaptár c. kiadvány számaiban. Az 1981-es évre tervezett könyvtárügyi kiállításunkat „Magyar könyv­tárak a 70-es és 80-as években" címmel mutattuk be a IV. Országos Könyv­tárügyi Konferencián, majd vándoroltattuk (Salgótarján, Szolnok és Győr). Ennek a kiállításnak már része volt a „Híres könyvek — híres könyvtárak Magyarországon" című fejezet, amelyet tovább kívánunk bővíteni az 1982­es esztendőben. A zenei könyvtárak nemzetközi egyesülete (AIBM) kon­ferenciája alkalmából készülő kiállításhoz segítséget adtunk. A FSZEK-val közösen rendeztük meg a magyar—szovjet könyvtárügyi szeminárium alkal­mából a „Könyvtárügy a Szovjetunióban" című kiállítást. A könyvtári propagandabizottság ez évben kétszer (Vác, Sátoralja­újhely) ülésezett; megvitattuk az Eseménynaptár lapterveit, az aktuális propagandafeladatokat és az Olvasó Ifjúságért pályázat további program­tervét. Határidőre elkészítettük az Események — évfordulók 1982. című kiadványt és megkezdtük a kapcsolatszervezők és kiadványszerkesztők kis­lexikona anyagának gyűjtését. Tovább javult a könyvtári propagandaanyagok központi ellátása a Könyvértékesítő Vállalat Propagandaosztálya és Könyvtárellátó Főosztálya 125

Next

/
Thumbnails
Contents