AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1981. Budapest (1983)
I. Az OSZK 1981-ben - Papp István: A Könyvtártudományi és Módszertani Központ tevékenysége 1981-ben
ÁLLOMÁNTÉPÍTÉS Az Űj Könyvek szerkesztése és fejlesztése Az év legfontosabb munkája az Űj Könyvek című állománygyarapítási tanácsadó szerkesztésének új rendjére való áttérés volt. Az osztály minden más tevékenységét az átállás sikeres végrehajtásának rendeltük alá. Ez azt eredményezte, hogy sikerült az új eljárás bevezetése, de néhány egyéb feladat elvégzése halasztást szenvedett. Az Űj Könyvek 1981. januárjától szabadlapos formában jelent meg. Az év folyamán megszerkesztett 32 ,,számban" 2650 könyvről adtunk tájékoztatást. Az első negyedévben megjelent lapokon és a nyomtatott katalóguscédulákon egyaránt a régi szabvány szerinti címleírás szerepelt, a gépi program csúszása miatt. A második negyedévtől kezdődően a szabadlapokon már az MNB szerkesztősége által az új szabvány szerint készített bibliográfiai leírásokat közöltük, a nyomtatott cédulákon azonban a régi szabvány szerinti címleírás maradt egészen az év végéig, amivel az volt a célunk, hogy a kétfajta leírás összevetése révén a könyvtárosok érzékelhessék a különbségeket, s megkönnyítsük számukra az átmenetet. Külön kell szólni az Űj Könyvek negyedéves szakrendi és betűrendes mutatóinak összeállításáról (szakrendben közöljük a címleírásokat és ehhez jön a betűrendes mutató), amely lényegesen több munkát igényelt, mint korábban az egyes számokhoz közölt betűrendes mutató. Ugyanakkor folyamatosan építettük az éves kumulációt, hogy az év lezárása után minél előbb nyomdába küldhessük. Az Űj Könyvek reformját előkészítendő regionális értekezleteket szerveztünk, továbbá részt vettünk az új bibliográfiai leírási és a szakozási gyakorlattal kapcsolatos problémákról a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Bibliográfiai Bizottságával közösen rendezett kecskeméti tanácskozáson és az azt követő munkaüléseken. Elláttuk a Könyvtári Könyvminősítő Bizottság elnöki és titkársági teendőit, jelzeteltük valamennyi kiadó 1982-es tervét és megadtuk a Könyvtárellátó számára a megfelelő példányszámjavaslatokat. Ugyancsak javaslatokat tettünk a Kulturális Alap terhére megvásárlandó művekre és azok példányszámára. A bizottságot az év végén a Művelődési Minisztérium Könyvtári Osztálya feloszlatta. Bekapcsolódtunk egy sor szakfelügyeleti vizsgálatba és számos előadást tartottunk továbbképző tanfolyamokon. Az Űj Könyvek kumulációi A Könyvtári kis tükör c. ajánló könyvjegyzék készülőben levő kötetei a következőképpen állnak: Világirodalom: kézirata nyomdakész. Történelem, művelődéstörténet, szociográfia, néprajz: lektorálás alatt. Természettudományok: készültségi foka 60%-os. 120