AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1980. Budapest (1982)
I. Az OSZK 1980-ban - Papp István: A Könyvtártudományi és Módszertani Központ munkája 1980-ban
A Könyvtártudományi és Módszertani Központ munkája 1980-ban Az 1976—1980-as ötéves tervciklus záróéve után visszapillantva megállapíthatjuk, hogy nagyjából és egészében sikerült azon az úton haladnunk, amelyet ötéves tervünkben kijelöltünk. Nem kellett menet közben módosítanunk sem kiemelt feladatainkon, sem pedig funkciórendszerünkön. Elsőbbséget biztosítottunk megkezdett vállalkozásainknak, kialakult tevékenységi területeinknek, s csak szerény mértékben vágtunk újabbakba. Egyes feladataink elmaradását ellensúlyozza a menet közben érkezett megrendelések teljesítése, azonban kétségtelen, a tervezés során némely esetben inkább vágyaink, semmint a realitás vezetett bennünket: főleg bizonyos kutató-fejlesztő munkák (pl. könyvtárgazdaságtan, információtároló és visszakereső rendszerek, könyvtárgépesítés) terén láttuk ugyan a könyvtárügy igényeit, de kapacitásunk jóval elmaradt az előirányzott feladattól. Más esetekben pedig a gyakorlati és aktuális munkálatoknak adtunk előnyt az elméleti jellegű tevékenységgel szemben (pl. könyvtárépítészet, hálózatfejlesztés). Mindent összevetve, tevékenységünkkel igyekeztünk a hazai könyvtárügyet szolgálni, de egyre jobban tudatosítva magunkban, hogy elsősorban a közművelődési könyvtári hálózatok, s részben a területi együttműködési körök koordinációs központjának a feladatait kell ellátnunk. Ebből az alapállásból kiindulva azonban törekedtünk az összkönyvtárügyi igények egy részét is figyelembe venni, hiszen mind a közművelődési könyvtári szolgálat, mind a területi kooperáció feltételezi valamennyi könyvtártípus összehangolt működését. Úgy látszik, hogy hosszabb fejlődési folyamat eredményeként kialakult és megszilárdult szervezeti felépítésünk, szervezetünk és a szervezeten belül kialakított munkakörök egybeesnek fő funkcióinkkal, s így a forma jó kereteket biztosított a tartalmi munkának. Ezért is döntöttünk úgy, hogy a következő ötéves tervciklusban változtathatunk — főleg a könnyebb áttekinthetőség kedvéért — a munkaterv és a beszámoló eddigi szerkezetén: a jövőben témakörök helyett az egyes osztályok rendjében tervezünk, s jelentünk. Most, amikor felsoroljuk az 1980-as év főbb eredményeit, ezt már szervezeti egységeink szerint tesszük, ezzel is előkészítve a változást. Hálózatfejlesztési osztály: az országos könyvtári szakfelügyelet operatív támogatása, egyes könyvtártípusok szakmai irányelveinek felülvizsgálatá76