AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1980. Budapest (1982)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fried István: A kelet-közép-európai regény kialakulásához

— korszerűnek tetsző — eszményt fogalmazott meg. Obradovic műfajaiban (Lessinget követő meséiben, regényében, inkább szárazon elmélkedő, mint érzelmet kifejező verseiben, fordításaiban, értekezéseiben) általában kedvelt populár-filozófusainak, moralistáinak hangja szólal meg, szem előtt tartva azt, hogy egy elmaradottságából fölemelésre szoruló nép sorsa áll előtte. Mindezt nem tudta volna a kelet-közép-európai irodalmakkal egy színvonalon, egy eszmei hullámhosszon, jórészt hasonló műfajokban megtenni, ha nem ment volna el személyesen azokért az eszmékért, amelyeknek adaptálásával, fölhasználásával tette a legnagyobb szolgálatot irodalmának. Csak közbevetőleg: hiába volt L. Musicki eredetibb lírai tehetség, hiába ismerkedett meg rövid ideig Pesten a Göttingát járt Schedius Lajos közvetítésével a korszerűbb esztétikával és poétikával, és később is, hiába küldte számára Vitkovics Mihály a magyar (és nemcsak a magyar) költők műveit: egyéni hangú költészete, olykor világnézeti válságát is tükröző lírája nem tervezhette meg úgy a szerb irodalom jövőjét, mint Obradovic életműve. Musicki egyre följebb emelkedett az egyházi hierarchia lépcsőin, végeredményben egyházi ember maradt, nem szakadt ki környezetéből, annak terminológiája, nyelve, világa béklyózta. Obradovic világi „karriert" futott be, kiszakadt az egyházi környezetből. Önéletrajza éppen azért, mert nem a rousseau-i vallomásosság módszere szerint készült, hanem regényesít ve élete, a szerb köznapok valóságát, közelebb került a pikareszk-, a kalandos-, a felvilágosodott regények kelet-közép-európai változataihoz. Ezeknek a regényeknek még egy nehézséggel kellett megküzdeniök. Lassan és fokozatosan, végeredményben a romantika áttörésekor, lett nyilvánvaló, hogy a nemzeti eposz ideje lejárt. De a verses epikáé koránt sem. A hosszabb terjedelmű verses epikának, a verses regénynek, az elbeszélő költeménynek még sokáig nagy a keletje a kelet-közép-európai irodalmakban ; még a 20. század elején is születnek ilyen műfajú kísérletek, újabban pedig ismét találkozunk a 19. század 30-as—40-es esztendeit idéző, verses epikával a jelzett irodalmakban. Az eposzi próbálkozások lényeges és fontos erőket vontak el a prózai epikától; nemcsak avval, hogy számottevő költői energiákat kötöttek le, hanem avval is, hogy részben annak funkcióit magukra látszottak vállalni. S ha eltekintünk a nemzeti epika megteremtésének szándékától, akkor a verses epikának másféle irányait is nyomon követhetjük. Arról van ugyanis szó, hogy még az eposzitól lényegében eltérő verses epika is az élet és a nemzet egészét, teljes emberi életutakat, életsorsokat, a nemzeti és a társadalmi alapkérdéseket akarja ábrázolni. Ez összekapcsolódik — többnyire, bár nem feltétlenül — az ún. filozófiai poéma áttörési kísérleteivel, és így több funkciójú, több rétegű és több irányultságú verses epika születésének vagyunk tanúi a 19. század 40-es éveitől kezdve (csak utalásszerűén említjük Sládkovic, Petőfi, Slowacki, Njegos, Mazuranic idevonatkozó műveit). Mindennek előzményeit a 18. századi fejlődésben nyomozhatjuk: ti. abban a jelenségben, hogy a kalandos-szerelmes-pikareszk történeteknek csak egy része (olykor csak kisebbik része) valósul meg regényszerű alkotásban, másik (többnyire nagyobb) része elbeszélő költemények, esetleg komikus eposzok készítésére ihleti a szerzőket. S még egy kevéssé elhanyagolható tényező: a szóbeliség szerepe a 18. századi irodalomban. Az írás-olvasás csekély ismerete eredményezte, hogy az irodalomnak, illetve 523