AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1980. Budapest (1982)
IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Pavercsik Ilona: A lőcsei Brewer-nyomda története a 17-18. században, II.
stb. Cifrákkal elsősorban a könyvek címlapját díszítették, ill. különböző alakzatokra összerakva záródíszeket, fejléceket képeztek belőle. Az 1630-as évek közepén például gyakori volt, hogy hat-nyolcféle körzetből, ill. körzetsorokból egészen nagyméretű záródíszeket állítottak össze. A cifráknak kisebb művészi értékük volt, hiszen nem egyedi darabok voltak, hanem öntött elemek, s gyakran ismétlődtek egy nyomtatványon belül is. A Brewer-nyomda — mint a többi hazai tipográfia ebben a korban — a könyvdíszítésnek igen változatos módszereit alkalmazta: iniciálét, szedett iniciálét (nagyméretű betűtípussal), könyvdíszeket (fejlécet, záródíszt vagy címlapdíszt), cifrákat, a szedéstükör cifrával való keretezését (a nyomtatvány minden lapján), a szedéstükör léniával való keretezését, pirosnyomást, fametszetes, ill. rézmetszetes illusztrációkat. A következő lőcsei nyomtatványokat egy vagy több szempontból is a díszesebb lőcsei nyomtatványok közé sorolhatjuk: Nagy Sándor históriája Ziegler: Discursus de summo bono Prodromus homologiae Pannonicae Frölich: Ephemerides, vulgo Calendarium Orchestra pompae.. . Evangéliomok és epistolák Tranovsky: Cithara Sanctorum Kegelius: Tizenkét idvösséges elmélkedések Preller: Ausslegung eines Verss. Danielis. . . S. Gerardus Tragoedia. . . Pragmaticon... Lelki számvétel. . . Gisio Szőlősy: Cantus Catholici Istenes himnusok Salamon és Markalf históriája Weber: Janus bifrons. . . Weber: Lectio principum.. . Praeparatio ad Missam... Pázmány: Imádságos könyvecske Keresztyén isteni dicséretek Patay: Zodiacus... Umbrae parentalis... Annum celsissimae principis. 1627 (30 iniciálé) 1630 (16 iniciálé) 1632 (8 dísz, pirosnyomás) 1632 (cifrakeret) 1634 (8 dísz, pirosnyomás) 1634 (49 fametszetes illusztráció) 1636 (15 iniciálé) 1638, 1639 (cifrakeret) 1638 (cifrakeret) 1650 (cifrakeret) 1650 (cifrakeret) 1650 körül (cifrakeret) 1650 (54 fametszetes illusztráció) 1651 (6 dísz) 1652 (11 iniciálé) 1660 körül (14 fametszetes illusztráció) 1662 (9 rézmetszetes illusztráció) 1665 (10 rézmetszetes illusztráció) 1665 (cifrakeret) 1674 (8 iniciálé, 15 dísz, cifrakeret, 10 fametszetes illusztráció) 1675 (16 iniciálé) 1677 (10 iniciálé) 1677 (13 iniciálé) 1681 (11 iniciálé) 428