AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)

I. Az OSZK 1979-ben - Papp István: A Könyvtártudományi és Módszertani Központ munkája 1979-ben

a nálunk készülő kézirat alapján. 1979-ben négy számot szerkesztettünk, összesen 412 tétellel. Hasonlóképpen a KÉV vette át az Űj Hanglemezek előállítását is (két szám, 397 tétel); egyelőre csak a cédulaellátásra vállalkozott, de előze­tes tájékoztatása szerint 1980-tól a hanglemezellátást is bevezeti. Már a szép szedésű katalóguscédulák is nagy sikert arattak a könyvtáraknál, de az igazi vívmány a lemez és a cédula együttes szállítása lesz. A Zeneműkiadó megbízásából és anyagi támogatásával folytattuk az Űj Kották című tájékoztató megjelentetését (1 — 2. füzet, 68 tétel). Mint koordinációs központ, az Állami Gorkij Könyvtár átvette tőlünk a Nemzetiségi Űj Könyvek szerkesztését. Minden támogatást megadtunk az új szerkesztőségnek ahhoz, hogy a megjelenés zavartalan legyen. Tanulmányok — vizsgálódások Megkezdtük egy munkacsoport szervezését azzal a céllal, hogy modelleket dolgozzon ki a különböző típusú közművelődési könyvtárak gyűjtőköri szabályzatai számára. A gyűjtőköri szabályzatok elkészítésének alapelveit műhelytanulmányban rögzítettük. A statisztikai adatok alapján elemeztük az egyéni és közületi könyv­vásárlás alakulását, s kísérletet tettünk a könyváremelés várható hatá­sának felmérésére, valamint az ebből adódó könyvtári tennivalók meg­állapítására. Szakértők bevonásával számításokat végeztünk a közművelődési könyv­tárak állománygyarapításának pénzügyi feltóteleiről. Folyamatban van az adatok elemzése. A szakrészlegesítés külföldi tapasztalatainak és dokumentumainak, alapvető adatainak összegyűjtése céljából az INTAMEL égisze alatt nem­zetközi kérdőíves felmérést végeztünk, s megkezdtük a beküldött anyag feldolgozását. Nyomdába küldtük a közművelődési könyvtárak zenei részlegeivel foglalkozó útmutató kéziratát. Az audiovizuális dokumentumok és részle­gek kérdéseiről két értekezletet rendeztünk (az audiovizuális dokumentu­mok és a zenei részleg viszonya; a hangzó dokumentumok szabadpolcon való elhelyezése), s munkatársaink több előadást tartottak e témakörben. Jó együttműködés alakult ki az Országos Oktatástechnikai Központtal. Közösen rendeztük azt az egyéves továbbképző tanfolyamot, amelynek első félévében az audiovizuális, második félévében (már 1980-ban) a nem hagyományos dokumentumokkal foglalkoznak a hallgatók. A tanfolyam segédleteként jelentettük meg a Nem hagyományos dokumentumok a könyv­tárakban című füzetet. Az OOK vállalkozott az Űj Médiák című állománygyarapítási tanács­adó kiadására; számos előkészítő megbeszélésen vettünk részt, s a Dia­filmgyártó Vállalattal megállapodtunk arra vonatkozóan is, hogy a kiad­ványhoz katalóguscédula-ellátást biztosít. 75

Next

/
Thumbnails
Contents