AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)
I. Az OSZK 1979-ben - Papp István: A Könyvtártudományi és Módszertani Központ munkája 1979-ben
hatáskörébe tartozó könyvtári szervezeti és működési szabályzatokat. Átdolgoztuk a könyvtárak tudományos minősítésének rendjére, szervezetére és ügyrendjére vonatkozó korábbi javaslatunkat. Részt vettünk az ágazati felügyeletet támogató különböző könyvtári tanácsok munkájában, s elláttuk a megyei könyvtárigazgatók tanácsa titkári teendőit. A megyei könyvtárigazgatók részére vitát rendeztünk a könyvtári szakfelügyelet kérdéseiről. Közreműködtünk a KM szakfelügyeleti vizsgálataiban Baranya, Békés és Borsod megyében. Utóvizsgálatot folytattunk le a Magyar írók Szövetsége könyvtárában, s javaslatot tettünk a könyvtár fenntartására és működtetésére. A fenntartó szervek részére 1979-ben kétszer jelentettük meg a Könyvtár és Művelődés című tájékoztatót. Az első szám a sajtóban szereplő könyvtári témákat tekintette át, a második szám a kulturális miniszternek a Könyvtári Figyelőnek, adott interjúját tartalmazta. Nyomdába adtuk az 1966—1978-as években megjelent könyvtári jogszabályok gyűjteményét. Fejlesztési munkálatok Két műhelytanulmányunk foglalkozott a tervezési-gazdasági körzetekre kiterjedő területi együttműködési körök munkájával. Ez ügyben több konzultációt folytattunk egyetemi és megyei könyvtárakkal az együttműködés kísérleti szinten való megindítása céljából. A közművelődési kutatási főirány keretében folyt a lakóhely szerinti közművelődési könyvtári ellátás fejlettségi szintjének a szakmai irányelvekhez viszonyított bemérése. Ez évben elvégzett munkálatok: a kérdőívek elkészítése, mintavétel a C- és D-típusú könyvtárak köréből, a kérdezőbiztosok eligazítása, az adatlapok kitöltése és ellenőrzése, a kérdőívek kódolásra való előkészítése, kódolás, a táblatervek kidolgozása. A gépi adatfeldolgozás a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen folyik. Nyomdába adtuk a közművelődési könyvtári centralizált ellátási rendszerekkel foglalkozó tanulmánykötetet, amely elsősorban az e téren már eredményeket felmutató könyvtárak (veszprémi Megyei Könyvtár, szombathelyi Megyei Könyvtár, dunaújvárosi Munkás Művelődési Központ és Könyvtár) tapasztalatait tartalmazza egyéb, főleg az állományépítéssel foglalkozó tanulmányok mellett. A tanácsi közművelődési könyvtárak munkatársai részére egyéves továbbképző tanfolyamot indítottunk a módszertani tevékenységhez szükséséges speciális ismeretekről. Tervezzük, hogy az előadók jegyzeteit kötetben is közzétesszük, s így hasznos segédlethez juthatnak az e területen működő könyvtárosok. Felmértük az A-típusú könyvtárak zenei részlegeinek helyzetét, s fejlesztésükre tanulmányt dolgoztunk ki. A Szakszervezetek Országos Tanácsa felkérésére kidolgoztuk a szakszervezeti könyvtárak működésére és fenntartására vonatkozó alapelvek és követelmények korszerűsített, az eltelt időszakban bekövetkezett fejlődésen alapuló változatát, s a szakszervezeti hálózati központok igazgatói közösségében vitára bocsátottuk. Ugyanitt vitatták meg a szakszervezeti 72